„Akkor érződik igazán a háború, amikor valakinek a családtagját viszik el” – mondta a 32 éves, kárpátaljai Rózsika a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Gyáli úti szállóján. A közösségi élet központját jelentő földszinti konyhában, gőzölgő lábasok, csirkeszárnyakat tisztító nők és egy-két futkározó gyerek között beszélt arról, mit is remél a jövőtől.
A háború kezdete óta, lassan három éve a Gyáli úti szállón lakik, annak idején egész családjával, ötödmagával együtt érkezett Magyarországra. Ugyan sikerült Budapesten munkát találnia, a férje is itt dolgozik, de ha véget érne a háború, mindenképpen visszamenne Ukrajnába.
Ezzel egyébként nem csak Rózsika van így. Többen mondták a szálló lakói közül, hogy szeretnének visszamenni Kárpátaljára, de olyannal is beszéltünk, aki Magyarországon maradna, akkor is, ha egyszer végre véget ér a háború.
Privátszféra paravánok mögött
A Gyáli úti szállón külön épületrészen helyezték el az Ukrajnából érkezett menekülteket, ahol megnézhettünk két olyan szobát is, amelyekben családok laknak. A szobák az épület első emeleti, kinézetében leginkább kollégiumhoz hasonlító folyosójáról nyílnak.
Rózsika olyan rendet és tisztaságot tart a családja szobájában, hogy olyat kollégiumi szobában aligha lát az ember. Díszes szőnyegek borítják a padlót, a falon rengeteg családi kép teszi otthonosabbá a szobát, amit Rózsika fia, Márkusz is megtöltött élettel akkor, amikor ott voltunk. Látszólag csak a helyiség mérete, az el nem különülő lakrészek és a fürdőszoba hiánya különbözteti meg ezt a szobát egy átlagos budapesti lakástól. Ahogy azonban azt a BMSZKI módszertani munkatársa, Tatár Babett is mondja a folyosón, amire a szobák nyílnak, „jobb lenne, ha minden szobában lenne vizesblokk, de közben meg nem lenne jó, ha állandósulna az, hogy itt élnek”.
Angelika is megengedte, hogy megnézzük a szobáját, ami éppen Rózsikáéval szemben volt. Öten laknak itt, kicsit szűkösebb a hely, mint a másikban. Hogy a családtagoknak több privátszférája legyen, a BMSZKI paravánokat húzott fel a szobában. Angelika arról mesélt, hogy ők is már 2022 óta a szállón laknak, a férje építkezésen dolgozik. Ő azt mondja, azért nem tud munkát vállalni, mert a három gyereket vinni kell iskolába, óvodába, emellett nem nagyon marad ideje arra, hogy dolgozzon.
Az emeleten van egyébként egy nagyobb helyiség is, ami főleg a gyerekeké. Rengeteg játék, festmények, ablakokra ragasztott matricák bizonyítják, hogy sokat használják ezt a közösségi teret a szálló legfiatalabb lakói. A szállón dolgozók és partnereik rendszeresen szerveznek külső programokat is: állatkert, fürdő, mozi, margitszigeti séta és bringóhintózás is volt már, de a családok egy része tudott tavaly a Balatonon is nyaralni.
Ugyan a legtöbb gyerek iskolában vagy óvodában volt akkor, amikor meglátogattuk a Gyáli úti szállót, a gyerekprogramoknak helyt adó emeleti közösségi tér ajtajában széles mosollyal üdvözölt minket két kisfiú, akik mindketten pár napja érkeztek csak, mert bezárt egy vidéki menekültszállás.
Szükségből állandósult átmeneti szállás
Tavaly év végén egy korábbi dolgozó nagyon rossz higiéniai és egyéb körülményekről számolt be az Ukrajnából érkezett menekülteket befogadó Gyáli úti szállóról. A Magyar Nemzet cikkében szereplő állítások közül több tényszerűen nem volt igaz, és a szálló dolgozóinak nagyon rosszul esett, hogy volt kollégájuk részéről igaztalan támadások érték őket, amikor amúgy is rendkívül nehéz körülmények között végzik a munkájukat.
Kifejezetten rossz körülményeket mi a látogatásunk alatt egyáltalán nem tapasztaltunk. Sokkal inkább az látszott, hogy a szálló dolgozói próbálnak élhető környezetet teremteni a lakóknak, még ha nagycsaládosoknak nyilvánvalóan nem is ideális lakóhely egy menekültszálló kollégiumhoz hasonlító épületrésze. Az viszont biztos, hogy az alulfinanszírozottság ellenére is emberi körülmények között élhetnek a Gyáli úton a nehéz sorsú, háború elől menekülő, magyarul beszélő emberek.
A Fővárosi Önkormányzat hajléktalanellátó szervezete, a BMSZKI Gyáli úti épületének egyik szárnya munkás- és hajléktalanszállóként működik, a másikban két emeletet tartanak fenn a kifejezetten Ukrajnából, jellemzően Kárpátaljáról érkezett menekülteknek. Ez az utolsó ilyen, fővárosi fenntartású intézmény, korábban a BMSZKI Bánya utcai szállóján is fogadtak menekülteket, de 2023 augusztusában az a szállás visszakerült a hajléktalanellátásba. Az ott élő családok egy része albérletbe költözött, a többiek menekültszállásokra, többek között ide, a Gyáli útra is.
„Jelenleg 91-en laknak itt, közülük 53-an kiskorúak. Sokan akkor érkeztek
Magyarországra, amikor Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát” – meséli Nagy Zsuzsanna, aki 2023 óta felelős a Gyáli úti szállás vezetéséért. A szálló hivatalosan nem szociális intézmény, bár hasonló ellátást nyújt a menekült családoknak, mint egy átmeneti otthon családoknak. Az itt nyújtott szolgáltatások kereteit azonban se jogszabályok nem írják le, se állami finanszírozás nem jár értük. Az Ukrajnából menekülők elhelyezését szabályozó kormányrendelet csak a szállásnyújtást finanszírozza. Az itt lakók közül azonban a rendelet tavaly nyári módosítása óta már szinte senki után nem jár ez az állami támogatás sem.
Az elmúlt csaknem három évben több száz menekült lakott ideiglenesen a Gyáli úton. A képzettebb, jobb anyagi helyzetben élő családok kevés időt töltöttek a szállón, jellemzően továbbmentek Nyugat-Európába. Akik viszont évek óta itt laknak, azoknak erre nem volt lehetősége, részben az aluliskolázottságuk, részben a rossz anyagi helyzetük miatt.
Közvetlenül azelőtt, hogy kitört a háború, hajléktalan nők éjjeli menedékhelyének megnyitását tervezték az épületben. Már folyamatban volt az engedélyeztetési eljárás, az épületet frissen festették, minimálisan bútorozták is. „Ezért is tudtuk a háború másnapján, a Fővárosi Önkormányzat mint fenntartó kérésére megnyitni a krízisellátást, és ott fogadni a menekülteket” – mondja Vida Judith, a BMSZKI sajtóreferense.
A Gyáli úti épület alapvetően nem szociális intézménynek épült, nem optimális arra, hogy hosszabb távon lakjanak benne családok. Mégis, az elmúlt években több infrastrukturális fejlesztés is történt azért, hogy az itt lakók a lehető legjobb körülmények között élhessenek. A BMSZKI sajtóreferense szerint a menekült családok egy része még így is jobb körülmények között élhet a Gyáli úti szállón, mint eredeti lakókörnyezetében, ahonnan elmenekült.
„Nehéz volt például az itteni takarítási szokások átvétele annak a beregszászi család tagjainak, akik azelőtt egy döngölt padlós házban éltek, amit nem szokás felmosni”
– szemlélteti ezt Tatár Babett, a BMSZKI módszertani munkatársa. A szállón két szinten, 18 szobában laknak a főleg kárpátaljai magyar ajkú vagy kétnyelvű roma családok. „Általában olyan többgenerációs családokról van szó, akiket nem fogad be a lakáspiac a származásuk és a családtagok nagy száma miatt” – teszi ehhez hozzá a szállóvezető, aki azért beszámolt sikertörténetekről is.
„Nemrég sikerült a BMSZKI-nek az MR Közösségi Lakásalappal együttműködve elhelyezni két családot, egy harmadik is hamarosan kiköltözik, a közművek átírására várunk. Az egyik ilyen egy kilencfős család, amelynek a nyílt lakáspiacon esélye sem volt ingatlant találni, pedig tudják fizetni a lakhatási költségeket. Az is garanciát jelentett volna a bérbeadóknak, hogy a szociális munkások egy ideig még segítik a kiköltözőket a lakókörnyezetbe való beilleszkedésben és a számlafizetésben” – mondja Nagy Zsuzsanna.
A Gyáli úti szállón lakó 53 kiskorú többsége tanköteles, be is vannak íratva a megfelelő intézményekbe, óvodákba, iskolákba. Nagy szerint formálisan ez ugyan Ukrajnában is így volt, de a valóságban ott sokszor igazából nem jártak iskolába a gyerekek. „Sokan itt tanultak meg olvasni” – mondja a szálló vezetője, aki arról is beszél, hogy eleinte nagyon nehéz volt meggyőzni a szülőket arról, hogy rábízzák a gyerekeiket idegen tanárokra, óvónőkre.
„Meg voltak döbbenve, hogy idegen felnőtteknek kell odaadniuk a gyereküket, nem voltak ehhez hozzászokva”.
Az ENSZ menekültügyi szervezetének, a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM) a támogatásával fejlesztő pedagógus is foglalkozik a Gyáli úti szállón lakó gyerekekkel. Más civil szervezetektől is, részben pályázatok útján, projektfinanszírozással kapott támogatásokat, adományokat az intézmény, így lehet például az összes gyereknek laptopja is. Ahogy azonban azt megtudtuk a BMSZKI munkatársaitól, az ő céljuk nem az, hogy a menekült családok kizárólag ezekre a támogatásokra hagyatkozva éljenek a mindennapokban.
Fontos, hogy éreztessük velük, képesek az önálló életre
„Apró lépésekből felépülő munkával segítjük őket, hogy ebben a számukra új környezetben is újra önállóvá válhassanak” – mondja Tatár Babett módszertani munkatárs. Az egyik legnagyobb kihívás az, hogy ne hospitalizálódjanak az itt lakók: „Fontos, hogy éreztessük velük, képesek az önálló életre” – egészíti ki ezt a gondolatot a szálló sajtóreferense.
Nagy Zsuzsanna szállásvezető részletesen beszél arról, hogyan zajlanak a mindennapok a Gyáli úti szállón. Vannak ugyan konfliktusok, de szerinte összetartó a közösség. „Saját maguknak szervezik meg a takarítást, ha szükség van rá, megkérnek, hogy hívjunk össze lakógyűlést”.
Az integráció szempontjából nagyon fontos volt az is, hogy a BMSZKI dolgozói segítettek az álláskeresésben a munkanélküli menekülteknek. Sokan, jellemzően a családok munkaképes korú női tagjai el is tudtak helyezkedni, ami azért is nagy szó, mert nagy részük Kárpátalján egyáltalán nem dolgozott – olyan családmodellben éltek, amelyben a férfi a kenyérkereső.
A szálló vezetője büszkén mondja, hogy „Rózsika ráadásul csoportvezető lett abban a takarító cégben, ahol munkát kapott”. A családok férfi tagjai jellemzően az építőiparban dolgoznak. Többen közülük egyébként már a háború előtt is dolgoztak ebben a szférában Magyarországon. Jól mutatja a szállón lakók önállóságát az, hogy míg korábban ingyen, adományként kapták a mindennapi használati cikkeket, ma már ezt jellemzően a saját keresetükből veszik meg maguknak. A kiköltözésre is igyekeznek félretenni, még úgy is, hogy sokan az otthon maradt családtagokat is próbálják anyagilag támogatni.
Közösségi élet
Ugyan a dolgozók célja egyértelműen az, hogy kilépjenek a megmentő szerepből, a szálló vezetője, Nagy Zsuzsanna elismerte, hogy ez sokszor nagyon nehéz. Bár a mindennapi életük, a munkahely vagy az iskola már Magyarországhoz köti ezeket a családokat, szoros és élő kapcsolatot ápolnak otthon maradt rokonaikkal, folyamatosan követik mi történik velük és mi zajlik Ukrajnában.
„Volt, hogy a közösségi térben élő közvetítésben virrasztottak, majd nézték végig egy Ukrajnában élő családtagjuk temetését”.
Szerencsére a földszinti közösségi tér nem csak ilyen megrázó eseményeknek ad helyszínt. „Rendszeresen van istentisztelet, amit egy Ukrajnából érkező lelkipásztor szokott tartani, de volt táncverseny és karácsonyi ünnepség is”. A karácsonyi ünnepség tanújaként a közösségi térben még most is ott áll a szépen feldíszített karácsonyfa.
Itt most nem volt senki, ellenben a konyhában pezsgett az élet: különböző korú nők főztek közösen, figyeltek a hatalmas lábasokban készülő levesekre, mostak csirkét vagy éppen pizzatésztát gyúrtak. A pizzát az a 49 éves Giza csinálta, aki lassan három éve érkezett a Gyáli úti szállóra hatodmagával. „Férj, fiú, meny, négy unoka” – sorolja a közeli családtagokat. Egyébként Giza is dolgozik, a Keleti pályaudvar mellett, a MÁV egyik irodájában takarítanak öt másik szállólakóval együtt.
„Itt Magyarországon csak az nem dolgozik, aki nem akar, otthon sokkal nehezebb”
– mondja. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a háború után mindenképpen hazamennének Kárpátaljára, mert „hiába normálisak, rendesek itt, nekünk az a hazánk”.
A 48 éves Barbara – karján a még óvodás korú Ernőkével – viszont semmiképpen sem szeretne visszamenni. Szerinte a háború óta „Kárpátalja teljesen üres”, úgy érzi, nincs értelme tartósan visszamennie, szeretne letelepedni „itthon” – így hivatkozott Magyarországra. Tartja ugyanakkor a kapcsolatot a kárpátaljai ismerősökkel, többször utazott vissza, de ezekre az utakra nem viszi magával a család férfi tagjait. Már azt a fiút se, aki nemrég lett 16 éves, mert nagyon fél attól, hogy őt is hadkötelesnek nyilvánítanák, és elvinnék a hadseregbe.
