Kristó Ferenc 2007 óta dolgozik az önkormányzati tulajdonú Hódfó – Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.-nél. A most 55 éves vásárhelyi férfit 2002-ben érte súlyos keringési betegség, ami miatt aztán csak 47 százalékban maradt meg a munkaképessége. Így eleinte nem talált munkát, de azután sikerült a Hódfónál állást kapnia. Rokkantsági ellátottként most havi százezer forintot kap, ehhez jön még a minimálbérnek az a része, ami az 5 órás állására jár neki. Ezek az összegek az utóbbi években a nyugdíjak emelésével, illetve a minimálbér növekedésével párhuzamosan lettek magasabbak.
„Ennyi pénzből itt valahogy el lehet lenni, de például Budapesten valószínűleg már nem tudnánk ilyen szűkös pénzből megélni.”
Kristó Ferenc a hivatalos besorolás szerint könnyű fizikai munkát végez, különleges csillárokat készítenek a társaival egy francia cég megrendelésére. Az alkatrészeket kézzel állítják össze, de szerinte ez nem túl nehéz, és számára nem is megterhelő a munka, igaz, némi kézügyesség kell hozzá. Úgy látja, a munkatársai többsége szeret a Hódfónál dolgozni.
„Innen magától nem nagyon megy el senki, csak esetleg akkor, ha nyugdíjba megy, vagy ha az orvos teljesen eltiltja a további munkától.”
Kristó Ferenc sokágú csillárt készít – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Védett munkahelyek
A rehabilitációs célú munkahelyek létrehozására a cég elődje 1991-ben, még csak 9 fővel alakult meg. A Hódfónál ma már több mint 160 ember dolgozik, 4, 5 vagy 6 órás állásban – válaszolta Lőkösné Nagy Sarolta, a cég ügyvezetője a Telexnek. A dolgozók közül a legtöbben Hódmezővásárhelyen élnek, néhányan a környékbeli kisebb településekről járnak be. A dolgozók sokféle testi vagy lelki betegség miatt lettek különféle mértékben megváltozott munkaképességűek, így különböző mértékben terhelhetők, van, aki többféle betegséggel is küszködik.
A 41 ezer fős Hódmezővásárhelyen működő Hódfónál hosszú várólista van, több mint 80 megváltozott munkaképességű ember várakozik arra, hogy bekerülhessen dolgozónak a céghez. Igaz, előfordulhatott, hogy egy korábbi pályázó máshol munkához jutott, csak nem szólt, ezért a listát mindig újra frissíteni kell. Távozó azonban alig van, így jó néhányan évek óta várnak a munkára. A cégvezető szerint:
„sok jelentkező bármilyen munkát elvállalna, csak jöhessen dolgozni, mert a rokkantsági ellátása olyan kevés, hogy abból képtelenek az emberek megélni. Van, aki csak havi 40 ezer forintot kap.”
A létszámot azonban a gazdasági-pénzügyi korlátok és a pályázati megkötések miatt nem könnyű gyorsan bővíteni, és nem egyszerű feladat még több embernek munkát adni.
A cég vezetője úgy látja, több oka is van, hogy sokan szeretnének a Hódfónál dolgozni. A betegségekkel küszködő emberek kiesnek a munkaerőpiacról, és az idősebb életkor is akadálya az álláskeresésnek, mert a munkaerőhiány ellenére a munkaadók inkább a fiatalabb dolgozókat veszik fel szívesen. A részmunkaidős foglalkoztatás nem terjedt el széles körben. Emellett az utóbbi években a helyi önkormányzatok egyre kevesebb embert alkalmazhattak közfoglalkoztatásban. Így kevés a munkalehetőség azoknak, akik kiszorultak az elsődleges munkaerőpiacról, illetve nem tudnak teljes nyolcórás állásban dolgozni.
Országszerte csak a leszázalékoltak negyede dolgozik
A kevés részmunkaidős állás hátteréhez tartozik, hogy a közfoglalkoztatásban a költségvetési szervezeteknél, azaz állami és önkormányzati munkaadóknál országszerte a teljes munkaidőben dolgozók létszáma például 2016-ban 179 ezer fő volt, azután évente csökkent, és 2022-ben már csak 63 ezer fő lett.
Az emberek próbálnak munkát találni és pénzt keresni, ahol lehet: ha a munkaerőpiacról a koruk miatt kiszorulnak és a közfoglalkoztatásba sem veszik fel őket, akkor maradhat lehetőségként a megváltozott munkaképesség alapján elérhető állás. Mivel a magyar társadalom általános egészségi állapota igen rossz, sok esetben az idősebbeknek már vannak olyan betegségeik, amivel csökkent munkaképességűek lesznek.
A „verseny” azonban ezen a téren is erős, és nemcsak Hódmezővásárhelyen, hanem országszerte is. A majdnem félmillió hazai megváltozott munkaképességű, aktív korú ember közül csak 140-150 ezren dolgoznak, írta tavaly a Világgazdaság, és a lap szerint ezt a munkaerőt nagyobb mértékben be kellene vonni a gazdaságba.
Az persze kérdés, hogy a több mint 450 ezer megváltozott munkaképességű közül hányan és milyen munkafeltételek között lennének képesek dolgozni. Az mégis feltűnő, hogy az adatok szerint a negyedüknél alig valamivel többen jutottak munkához, miközben az állás nélküli csökkent munkaképességűek az állami ellátásból kénytelenek megélni, sőt vannak, akik semmiféle ellátást nem kapnak. Ezek alapján érthető, hogy a Hódfónál még feleannyi ember szeretne dolgozni, mint ahánynak most állása van.
Csak egy évre tervezhetnek
A Hódfónál dolgozók nagy többsége minimálbért keres, illetve annak a saját munkaidejére eső részét. A megváltozott munkaképességűek béreit és azok közterheit az állam téríti meg azoknak a cégeknek, amelyek eredményesen pályáztak erre a támogatásra. A pályázatokat minden ősszel újra be kell nyújtani, és december második felében tudják meg, hogy nyertek-e támogatást, ami egy évre szól. Így a dolgozókkal is csak egy évre tudnak szerződést kötni, és gazdasági szempontból is nehéz egy évnél hosszabb időre tervezni.
A pályázaton elnyerhető állami támogatás csak a megváltozott munkaképességűek minimálbérét és azok közterheit fedezi, ezen felül a Hódfónak a saját bevételéből kell állnia a működési költségeket: a rezsit, az áfát, a fejlesztéseket és a szükséges gépeket-eszközöket, ezekre nem ad pénzt az állam. Ha végül marad valami, abból adhatnak év végi jutalmat a dolgozóknak, ami az alacsony fizetések miatt fontos.
Ilyen a vásárhelyi hímzéssel díszített terítő, mutatja Lőkösné Nagy Sarolta – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
A Hódfónak több telephelye van, ahol bérmunkában dolgoznak, és több megrendelőnek is szállítanak készterméket. Csomagolóanyagokat, papírdobozokat, tasakokat készítenek, varrnak ágyneműt, lepedőt és zsákokat, továbbá lámpákat és dísztárgyakat állítanak elő a már említett francia cégnek, valamint autóillatosítókat is gyártanak. Lőkösné Nagy Sarolta szerint a megrendelések néha változó hullámban érkeznek, amihez nem mindig könnyű rugalmasan alkalmazkodni, ezért a dolgozókat esetenként átcsoportosítják a sürgősebb feladatokra.
Ami nem bérmunka, hanem alkotás: megőrzik a népi hagyományt
A Hódfó vezetői megbízását pályázaton nyerte el Lőkösné Nagy Sarolta, így január 1-jétől öt éven át ő az ügyvezető. A pályázatában a tervei között fontos szerepet kapott az általa és a városban nagy értéknek tartott vásárhelyi hímzés megőrzése és népszerűsítése. A Hódfónál eddig is készítettek vásárhelyi népi motívumokkal díszített használati és dísztárgyakat, az új vezető szeretné, ha azok minél több helyre eljutnának, és sokkal többen megismernék a hímzésüket. Mivel ezt a hímzést népviseleteken nem alkalmazták, nem olyan közismert, mint más hazai tájak női ruháinak népi hagyományú díszítése.
Hódmezővásárhelyi hímzéssel díszített ajándéktárgyak a Hódfónál – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
A főként díszpárnákon, terítőkön, függönyökön, tarisznyákon alkalmazott vásárhelyi hímzés több szempontból is egyedi: különlegesek benne az alapanyagok, a színvilág, a motívumvilág, és az öltéstechnika. A hímzés domború mintázatú, azaz több szintben egymásra rögzített szálakból áll, és maga a fonal is domború, emiatt géppel nem is lehetne jól utánozni. Csak kézzel varrható meg, ami alapos és időigényes munka. Különlegesség a kevésbé élénk, pasztellszínek és színárnyalatok alkalmazása is. A hagyomány szerint a hímzés alapanyaga kendervászon, amit a magyar racka juh gyapjából font, növényi festékkel színezett fonallal varrtak ki.
Az ügyvezető szeretné elérni, hogy országszerte egyre többfelé lehessen vásárhelyi hímzéssel díszített használati és dísztárgyakat vásárolni. A hímzés megőrzését amiatt is fontosnak tartják, mert mára nem sok más vásárhelyi hagyomány maradt fenn. Nagy nyereséget várhatóan nem érnek el ezzel, de a kézimunka-igényes darabok árát olyan szinten szeretnék tartani, hogy legalább ráfizetést ne okozzon a hímzett tárgyak eladása, ugyanakkor elérhető legyen annak, aki szeretné megvenni.
A hagyományt nem lesz könnyű tovább vinni, mert manapság igen nehéz beszerezni az alapanyagokat, és a városban már csak negyvenen-ötvenen vannak, akik alaposan ismerik és át tudják adni a hímzés munkamódszereit. A régi mintákat városi dokumentumok is őrzik, azokra tudnak támaszkodni. Lőkösné Nagy Sarolta szeretné, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozók közül azok, akik szeretnek varrni, hajlandók és képesek is erre a munkára, megtanulják a vásárhelyi hímzést. Azt is tervezik, hogy tanfolyamokat tartanak érdeklődőknek, akik akár az ország más részeiből is jöhetnek majd a hímzést megtanulni.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.
