Tizenkét év telt el azóta, hogy bevezették Magyarországon a szelektív szemétgyűjtés házhoz menő rendszerét, de ennyi év sem volt elég ahhoz, hogy az emberek megtanulják megfelelően szortírozni a papír-, a műanyag- és a fémszemetüket. Elmentünk az egyik legnagyobb hazai előválogató cég csepeli telephelyére, hogy megtudjuk, mik a leggyakoribb hibák, amiket elkövetünk, és eközben számtalan tévhit mellett felfújható Mikulásba, ejtőernyőbe és műanyag kismotorba is botlottunk. Termelési riport.
Ezt a cikket egy szerkesztőségi vita ihlette, ami a konyhában, a mosogató előtt zajlott. Egyikünk akkurátusan próbálta elmosni a műanyag dobozt, amiben pörköltet hozott fel a kantinból, miközben zubogott a meleg víz, és már a könyökéig habos volt a mosószertől, viszont a doboz csak nem akarta elengedni a piros paprikával színezett zsírt. Másikunk, kezében a saját dobozával, próbálta lebeszélni a műveletről, részben önös okokból, hiszen ő is mosogatóra várt, részben arra hivatkozva, hogy ő úgy tudja, nem kell elmosni a műanyagot, mielőtt a szelektív szemetesbe dobnánk. Kettejük vitájába még jó páran csatlakoztak, ki így, ki úgy tudta a szabályt. Végül a mosogatáspárti kollégát azzal sikerült elüldözni a mosogatótól, hogy tök mindegy, el kell-e mosni a dobozokat vagy nem, az a mennyiségű ivóvíz, amit ő erre a műveletre elhasznált, biztosan nem segít a bolygónkon.
A mosás csak a háztartások komfortérzetének jobb
Ezután mindenki ment a dolgára, engem azonban nem hagyott nyugodni a kérdés, melyik a környezetkímélőbb megoldás: ha elmossuk a dobozokat és a flakonokat, és ezzel az ivóvizet pazaroljuk, vagy ha mosatlanul dobjuk a szelektívbe, azt kockáztatva, hogy végül nem lehet majd őket újrahasznosítani?
Mivel az interneten fellelhető források nem adtak egyértelmű választ a kérdésre, bejelentkeztem a MOHU Budapest által begyűjtött szelektív szemetet feldolgozó céghez, segítsenek ők igazságot tenni a kérdésben.
„Aki azt mondta, hogy nem kell elmosni a dobozt, már jöhet is hozzánk dolgozni, fel van véve – csapott a közepébe Karczub Mária, a csepeli Hamburger Recycling Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. – A mosás csak a háztartások komfortérzetének jobb, ezért találkozhatnak olyan tanácsokkal, hogy mossák el, mondjuk, a tejfölös- vagy a joghurtosdobozt. Ha ugyanis otthon, a jó melegben elkezd belerohadni a maradék a dobozba, az büdös lehet, de valójában a feldolgozás szempontjából nem kell elmosni egyáltalán. A mi telephelyünkre bekerülő hulladék így is, úgy is »illatos« lesz, mert nagyon sokféle anyagú és minőségű szemét érkezik hozzánk. Miután mi itt leválogattuk a műanyaghulladékot anyagfajtákra, a hasznosító a feldolgozás során átmossa az anyagot, csak ezután kezdődik meg az újragyártási folyamat.
Tehát a Föld szempontjából jobban megéri használat után mosatlanul kidobni a szelektív szemetesbe a tejfölös-, joghurtos- vagy ételes dobozt, mint a vizet fecsérelni.
Ha félünk, hogy otthon ettől büdös lesz a lakásban, akkor ürítsük ki sűrűbben a ház szelektív kukájába az otthoni tárolónk tartalmát” – mondja.
Hogy jobban megértsük a szelektíven gyűjtött hulladék feldolgozásának folyamatát, Karczub Mária az elejétől a végéig bemutatja nekünk a náluk zajló folyamatokat. Mint mondja, a Hamburger Recycling Hungary Kft. az egyik legnagyobb hazai előválogató cég, a MOHU Budapest a főváros teljes területéről a csepeli telephelyükre szállítja a szelektív szemetet, tehát a papírt, és az egybegyűjtött műanyagot és fémet. Ezen kívül az agglomeráció jó néhány településéről érkezik hozzájuk újrahasznosítható szemét, valamint hulladékudvaroktól, áruházaktól és gyártócégektől is fogadnak csomagolási hulladékot.
A náluk folyó munka végeredménye anyagminőség szerint leválogatott, bálázott, újrahasznosításra alkalmas hulladék, amit feldolgozócégek vásárolnak fel tőlük. Ami erre nem alkalmas, azt ömlesztett formában szemétlerakókba vagy hulladékégetőkbe szállítják – mint később kiderül, ez az arány meglehetősen magas.
Sok éve csináljuk, már nem lepődünk meg semmin
Egy szelektív szemetet szállító kukásautó érkezik a kapuhoz, ráhajt egy mérlegre, majd befordul a papírhulladékot előválogató, félig fedett csarnokba, és a betonra borítja a szemetet. Kifelé szintén rágurul a mérlegre – így derül ki, hogy valójában mennyi rakománnyal érkezett. A telephelyre hétvégén is jönnek a MOHU Budapest kukásautói, és a feldolgozás is kora reggeltől késő estig tart a hét minden napján.
A kiborított halom fölé három asszony görnyed, sorokba húzzák szét a papírszemetet, gumikesztyűs kézzel forgatják át és szedik ki belőle a nem oda való anyagokat, például a palackokat, samponos flakonokat, spray-ket, amiket egy külön kupacba hajítanak. Egyikük azt mondja,
„találtunk már a papírszemétben cipőt, ruhát, vágódeszkát, alumínium vállfát, de kommunális szemetet, ételmaradékot is. Sok éve csináljuk, már nem lepődünk meg semmin.”
Arra a megjegyzésemre, miszerint én most nem érzem, hogy ez a szemét büdös lenne, azt mondják, most hideg van, „de ha nyáron jönne, biztos elájulna. Mi már mondhatjuk, hogy megszoktuk.” A sorokon végighaladva minden nagyobb, szemmel észrevehető darabot kiszednek a papírok közül, „arra törekszünk, hogy a végén minél tisztább anyagunk legyen”, mondják. Amikor meglátom, hogy egy hamburger csomagolását nem veszik ki, az asszonyok azt felelik, hogy „az rendben van”.
A kiválogatott papír a benne maradt apróbb, más típusú szeméttel – vagy ahogy Karczub Mária szaknyelven mondja, a „megengedett idegenanyag-tartalommal” – a Dunaújvárosi Papírgyárba megy, ők az egyik hazai felvásárló partnerük. Amikor megdöbbenésemben rákérdezek az ügyvezető igazgatónál is, jól tudják-e a munkások, hogy belemehet a hamburger zsíros csomagolása a papírszemétbe, azt mondja, hogy „igen.
Tévhit, hogy a zsíros papírt, például a pizzásdobozt nem szabad a szelektívbe dobni.”
Elmondása szerint a papírgyárban ugyanis a feldolgozás során a vegyes papírhulladékot beleteszik egy úgynevezett pulperbe, ami tulajdonképpen egy hatalmas centrifuga, benne vízzel. Ami papírból van, az feloldódik abban, ami pedig szennyező anyag, például zsír, matrica, műanyag fólia, az egy kivezetőn keresztül távozik, majd egy erőműben elégetik. A pulperben feloldódott papírpépből készül később az újrapapír. „Éppen ezért a környezet szempontjából jobb, ha beledobja az ember a pizzásdobozt a szelektívbe, és abból a hasznosítható anyag hasznosul, mintha az is a szemétégetőben végezné. Persze azért a fél pizzát előbb vegyük ki belőle” – mondja.
A csarnokban a válogatási folyamat végén külön bálázzák a kartonhulladékot és külön a vegyes lakossági papírhulladékot, az előbbinek nagyobb az értéke, az utóbbi „alacsonyabb minőségű anyag”. Mindkét fajta a Dunaújvárosi Papírgyárba kerül, ahol a megfelelő receptúra szerint hasznosítják újra, attól függően, hogy milyen minőségű újrapapírt szeretnének gyártani.
Mint megtudom, azt a szeméthalmot, amit az asszonyok kiválogattak a papírok közül, már nem válogatják újra, hanem ömlesztve a szemétégetőbe vagy a pusztazámori hulladéklerakóba kerül – mivel ez nem kevés mennyiség, mindenképp érdemes odafigyelni, hogy helyesen válogassunk.
Amikor megkérdezem, hogy a kézi válogatást nem lehetne-e lecserélni gépekre, Karczub Mária azt mondja, hogy ezt egyelőre nem tudják megoldani. „De a papírhulladék általában tisztább anyag, mint amit a műanyagot és fémet szállító kukásautók szoktak beszállítani” – mondja, majd elindulunk a telephely másik végébe, ahol kiderül, hogy ez tényleg így van.
A felfújható Mikulás és az ejtőernyő
Egy helyen hatalmas, már kiválogatott PET palackhegyeket látunk annak ellenére, hogy hónapok óta működik a visszaváltási rendszer. Ennek részben az az oka, hogy nem minden palack visszaváltható (például a 3 literesnél nagyobbak), részben pedig az, hogy hiába a betétdíjas rendszer, vannak, akik sajnálják az időt a visszaváltásra. Az ügyvezető azt mondja, korábban a bejövő hulladék 30-40 százaléka volt PET palack, most – hiába tűnik soknak –, inkább már csak 3-4 százalék. Ezeket továbbra is különválogatják a műanyag- és fémszállítmányból, és újrahasznosító cégek vásárolják fel tőlük.
„Két hete vannak sirályaink, azelőtt soha nem láttuk őket erre, pedig közel van a Duna. Nem tudjuk, hogy mire jönnek, még nem fejtettük meg ezt a rejtélyt. A galambok és a varjak mindennaposak a telepen, itt keresgélnek, de a sirályok újak” – meséli, miközben a vijjogásba újabb kukásautó hangja szűrődik be.
Miután a kukásautó leborította a tartalmát a műanyagot és fémet tároló frakcióba, két férfi közeledik. Egyikük kivesz egy teregetőt, másikuk egy gereblye segítségével hatalmas kábelkígyót húz ki a halomból. Ők csak azt tudják leszedni, ami a halom tetején van, és szabad szemmel látható, nem oda való, nagy méretű szemét. Gyorsan arrébb is kell állniuk, mert egy homlokrakodó érkezik, ami egy válogatógép adagolójába pakolja át a dombról a szemetet.
Az adagolóba nem látunk bele, olyan magasan van, az alja azonban egy görgős szalagban folytatódik, oda ömlik lassanként a tartalma. A munkagép kifarol, és végre megpillanthatjuk, mi mindent dobálnak az emberek a szelektív kukájukba a csomagolóanyagokon kívül: VHS-kazettákat, műanyag kismotort, hajszárítót, papucsot, felfújható Mikulást görget a szalag.
Úgy tűnik, a szállítmányban volt egy másik kábelkígyó is, beleakad a görgőkbe, a gép hangos kattanással leáll. A munkásoknak ilyenkor kézzel kell kiszabadítaniuk a szorulást okozó anyagokat, elmondásuk szerint órákig is eltarthat egy ilyen folyamat. „Eddig a legmeglepőbb egy szelektívbe dobott ejtőernyő volt, ami szintén megakadt a szállítószalagon, eltartott egy jó darabig, mire sikerült kigubancolnunk. Egész évben rendszeresen gondot okoznak a gyógyszeres fóliák és a gyorspántolók, de vannak szezonális problémáink is: nyáron a kilyukadt locsolócsövek, karácsonykor a fenyőfára húzott műanyag hálók állítják meg a rendszert.”
A fémből készült tárgyakat a szalagról egy mágneses válogató felemeli és egy konténerbe dobja, de van egy alumíniumleválasztó is, ami leveszi a sörös- és üdítősdobozokat. Ezek a gépek azonban azokkal a tárgyakkal nem birkóznak meg, amiket más anyaggal, például műanyaggal vontak be. Ilyen lehet például a most gondot okozó kábelköteg, vagy a már kihalászott teregető is, ami hiába van vasból, a rajta lévő műanyag fólia megakadályozza, hogy a mágnes levegye a szalagról.
Szerencsére ezek nem a hulladékégetőben végzik végül, hanem a külön halomban gyülekező porszívókkal, elromlott CD-lejátszókkal és a szalagról leemelt hajszárítóval együtt fém- és elektronikai újrahasznosítók vásárolják fel. Azt gondolhatnánk, hogy akkor minden rendben, kidobhatjuk a kismagnót a szelektívbe, végül is jó helyre kerül, de Karczub Mária határozottan azt kéri, hogy senki ne jusson erre a következtetésre. „Rengeteg gondot okoz ez számunkra, egyrészt az ilyen típusú szemét a szalagok mellett dolgozó embereket terheli, adott idő alatt sokkal kevesebb újrahasznosítható csomagolóanyagot tudnak kiválogatni, másrészt, ha véletlen mégis átfutnának a szalagon, tönkretehetik a bálázógépeinket is. Ezekre az a legjobb megoldás, ha elvisszük egy hulladékudvarba.”
Tépd le a fóliát a csomagolásról!
Ami a szalagon marad, az már a gépek által leválogatott, fém- és alumíniummentes műanyagszemét, ami innentől egy további gépi válogatáson megy keresztül, ez szétválogatja a két- és háromdimenziós tárgyakat. Előbbire jó példák a szalagon hömpölygő vékony, műanyag zacskók és fóliák, zsömlés zacskók, mirelit zöldségek, vécépapírok és papír zsebkendők csomagolása. De amikor megkérdezem, hogy például a szeletelt sajtok és felvágottak csomagolására használt majdnem sík műanyag tálcák, rajtuk egy vékonyabb műanyag fóliával minek számítanak, kiderül, hogy még ennél is bonyolultabb a kérdés.
Az ügyvezető szerint „ezek két különféle típusú műanyagból vannak, ezért akkor vagyunk a legkörnyezetbarátabbak, ha ezeket otthon kidobás előtt kettéválasztjuk, magyarán letépjük a vékony fóliát a dobozról. Ebben az esetben mi mindkét fajta műanyagot szét tudjuk válogatni, a felvásárlócégek pedig maradéktalanul újra tudják hasznosítani. Nekünk ugyanis arra nincs kapacitásunk, hogy ezeket a csomagolásokat egyenként, kézzel szétválasszuk, emiatt vagy a szemétben végzik, vagy ömlesztve mennek a hasznosítóhoz. Náluk pedig, attól függően, hogy éppen milyen minőségű műanyagot akarnak készíteni, ezeknek a tálcáknak vagy az aljából vagy a tetején lévő fóliából szemét lesz.”
Ugyanez vonatkozik a joghurtos, tejfölös vagy egyéb műanyag poharas termékekre, amiknek a tetején alumíniumfólia van, ahogy azokra a nagyobb dobozokra is, amikbe főként hentesárukat csomagolnak. Karczub Mária szerint utóbbiaknál „ha a fólia letépését elfelejtenénk is, azt viszont feltétlenül tartsuk észben, hogy legalább a vérrel és húslével szennyezett nedvszívó papírt vegyük ki a csomagolásából – ugyanis ha ezt nem tesszük, teljesen feleslegesen dobtuk a dobozt a szelektívbe, itt is a szemétbe kerül.”
Az elosztószalagok a magasban lévő kabinokba vezetnek, ahol már kézzel végzik a további válogatást. Felmegyünk egy lépcsősoron az egyik kabinba, ahol a 3D-s csomagolóanyagokat válogatják le anyagminőség szerint. Épp áll a szalag, ezért alaposan szemügyre vehetjük, hogy mi minden van a lakosság által szelektívnek gondolt szemétben.
Döbbenten látjuk, hogy a szalagon rongyosra foszlott műbőr táska, szövetkabát és egy féllábú Barbie baba is van.
De még ennél is megrázóbb az a pillanat, amikor egy használt tisztasági betétet, és egy mostanra őrült büdös pelenkát egy munkásnak kézzel kell megfognia és kidobnia a kukába.
A szalag mellett ledobótartályok vannak, amikbe külön-külön kell beledobálniuk a munkásoknak a futószalagról a különféle műanyagokat, az anyagok pedig a válogatókabinok alatt lévő bunkerekben külön-külön frakciókba vezetnek. Külön rekeszük van a Tetra Pak-os dobozoknak, a fóliáknak, a PET palackoknak, ahogyan a PP vagy a HDPE műanyagoknak is.
Előbbibe például azok a gyorsétkezdékben kapható ételes dobozok is beletartoznak, amikről cikkünk elején kialakult a szerkesztőségi vita. Miután meglátom, hogy egy ilyen mosatlan kajás dobozt szintén kézzel fog meg és közben akaratlanul is szagol egy munkás, magamban eldöntöm a vitát. Lehet, hogy az a leginkább környezetkímélő, ha nem mossuk el ezeket, de a környezet része az ember is, ezért ember- és környezetbarátságból valószínűleg az a legszerencsésebb cselekedet, ha nem folyó vízzel, de legalább a mosogatóban felgyűlt szürke vízzel elöblögetjük ezeket.
Rajtunk is múlik, hogy ne nőjenek a hulladékhegyek
Azok, amiket a munkások nem tudnak elég gyorsan lekapkodni a szalagról vagy olyan anyagokból készültek, amik nem újrahasznosíthatók, egy külön frakcióba, egy szemétgyűjtőbe esnek. Lemászunk a kabinból és pont egy ilyen mellé érkezünk meg, szép nagy a kupac, benne rengeteg hasznosíthatónak tűnő műanyag flakonnal. Amikor kérdezem, hogy ezeknek mi lesz a sorsuk, azt mondják, ezt a halmot már nem válogatják újra, hanem a hulladékégetőbe szállítják.
Elkerekedő szemem láttán az ügyvezető igazgató azt mondja, olyan ütemben érkeznek hozzájuk a szállítmányok, hogy a már egyszer átválogatott szemetet nincs idejük még egyszer átfuttatni a rendszeren, de még ha idő lenne is rá, akkor is nagyon drága lenne.
„Itt óránként 4-5 tonna anyag megy át az emberek keze alatt. Egy nagyüzemről beszélünk, nem egy kézi manufaktúráról, ilyen gyors ütemben ennyire képesek az emberek. Októbertől jobb lesz a helyzet, amikor beüzemeljük az optikai válogatót, ami minden HDPE-ből készülő műanyagot (ebből készülnek például a mosószeres és a tusfürdős, samponos flakonok is) le fog válogatni a szalagról még azelőtt, hogy a kabinokba menne.”
Ezen a telephelyen évente 16 ezer tonna hulladékot válogatnak, és ennek nagyjából a fele kerül a felvásárlókhoz újrahasznosításra, a másik fele viszont szemét, amit a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe vagy a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központba szállítanak.
Ez brutálisan hangzik, és az is valójában. A hulladékégetőben ugyanis legalább villamos energiát és távhőt fejlesztenek a maradék szemétből, a hulladéklerakóban viszont ott áll majd tonnaszám a műanyag addig, amíg le nem bomlik (fajtától függően 50–1000 év), hasznosítani pedig csak a depóniagázt lehet a bomlási folyamatból.
De az is megdöbbentő, ha azt nézzük, hogy Budapest területén évente mintegy 700 ezer tonna települési szilárd hulladék keletkezik, és ehhez viszonyítva a nemcsak egész Budapestet, hanem több Pest megyei települést is kiszolgáló Hamburger Recycling Hungary Kft.-be mindössze évi 16 ezer tonna szelektív szemét kerül be átválogatásra – tehát az összes szemét alig 2,2 százaléka.
Karczub Mária szerint „hogy ez az arány megnő-e a jövőben, egyrészt azon múlik, hogy az emberek megtanulnak-e végre otthon jobban szelektálni, másrészt pedig azon, hogy a gyártók elég intenzíven dolgoznak-e azon, hogy csak olyan csomagolóanyagokat gyártsanak, amik újrahasznosíthatók.”
