A rendőrség szerint megölte az apját, majd bejelentette az eltűnését

Egy férfi 2024 februárjában bejelentette apja eltűnését, de a rendőrség szerint valójában megölte – derül ki a Police.hu-n kiadott közleményből. A bejelentéskor az akkor 41 éves férfi azt mondta, hogy hetek óta nem hallottak a 62 éves férfi felől. A nyomozás során egyre gyanúsabbak lettek a körülmények a rendőrök számára, ezért másfél hónappal később már emberölés gyanújával nyomoztak ismeretlen tettes ellen.

Április 6-án már gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, és nem sokkal később szintén gyanúsítottként hallgatták ki a feleségét. Mindkettejüket őrizetbe vették.

A rendőrség szerint a házaspárnak anyagi gondjai voltak, ezért 2024. január 30-án a férfi megölte az apját az idősebb férfi XVIII. kerületi házában, feldarabolta, majd eltüntette a holttestet. A takarításban a gyanú szerint a felesége is segített. Rögtön be is költöztek a házba, és a nő előző házasságából született, 28 éves fia segítségével elkezdték eladni az értéktárgyakat.

A támadásról a rendőrség szerint tudó 28 éves férfit és a hagyatékot áron alul felvásárló férfit a nyomozók pénzmosás gyanúja miatt hallgatták ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyereségvágyból elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozását befejezte és vádemelési javaslatot küldött az ügyészségnek. Az áldozat holtteste azóta sem került elő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!