Irán

Trump közel-keleti megbízottja és az iráni külügyminiszter találkozott Ománban, hogy a nukleáris...
Az amerikaiak célja, hogy Irán hagyjon fel az atomfegyver kifejlesztését szolgáló nukleáris programjával. Jövő hét szombaton folytatják a megbeszélést.
Ketyeg az atomóra: Trump fenyegetése tárgyalásra kényszerítette Iránt
Teherán szövetségesei elleni légicsapások, gigantikus csapaterősítések és nyílt fenyegetések után ül le Ománban az USA és Irán. Hámenei ajatollahnak állítólag saját emberei mondták meg, hogy ha...
Trump bejelentette, hogy nukleáris tárgyalásokra készül Iránnal
Az iráni külügyminiszter szerint Amerika térfelén pattog a labda.
Antarktiszi nyaralgatásba bukott bele az iráni alelnök
Sáhrám Dábiri valami különlegeset akart látni valószínűleg, ennek borsos ára azonban felidegesítette a vacak gazdasággal küzdő irániakat.
Irán komoly választ ígér arra az esetre, ha Donald Trump beváltja fenyegetéseit
Irán nem tartja valószínűnek, hogy Amerika beváltaná a fenyegetéseit, de válaszolni fognak, ha mégis.
Trump légi offenzívája Iránnak is intő jel lehet
Az amerikai elnök a Vörös-tenger hajózásának biztonságára hivatkozva indított kiterjedt katonai akciót a Jemen nagy részét ellenőrző húszi mozgalom ellen, akik aztán egy repülőgép-hordozó ellen is...
Trump légicsapásokat rendelt el a húszik ellen, Iránt pedig figyelmeztette
A jemeni húszik egészségügyi minisztériuma 9 halálos áldozatról számolt be.
Irán drónokkal és megfigyelő kamerákkal keresi azokat a nőket, akik nem viselnek fejkendőt
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentése szerint a hatóságok keményen büntetik azokat, akik megszegik a szigorú öltözködési szabályokat.
Irán vezetője nem hajlandó a nukleáris programjáról tárgyalni az amerikaiakkal
Donald Trump előző nap hívta tárgyalni Iránt. Az ország vezetője szerint viszont az Egyesült Államok korlátozná Iránt egy esetleges tárgyalással.
Trump jelezte, hogy hajlandó tárgyalni Irán nukleáris programjáról
Az elnök levelet írt Irán vezetőinek, melyben tárgyalni hívta őket a saját érdekükben is.
Kövess minket Facebookon is!