Ragadós száj- és körömfájás
Felszámolták az utolsó ragadós száj- és körömfájással érintett telepeket is
A hatósági munka, így például a telepek fertőtlenítése még folyamatban van. Újabb megbetegedésről nem érkezett hír.
Magyar Péter: Akkor lehet látni, mekkora gondban a Fidesz, ha eltörlik a győzteskompenzációt
Szerinte ezzel előznék meg, hogy a Tiszának kétharmada vagy négyötöde legyen.
Nagy István: Megszűnt a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt elrendelt veszélyhelyzet
Az agrárminiszter szerint sikerült megállítani a vírus terjedését, de továbbra is védekezni kell.
Boldogkői Zsolt: A száj- és körömfájás vírus fertőzőképessége módosítás nélkül is erős
A Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője az ATV-nek adott interjút azzal kapcsolatban, hogy valóban laboratóriumból származhat-e a járványt okozó vírus.
Kemenesi Gábor: A nullához közelít annak a lehetősége, hogy az itt terjedő száj- és körömfájás...
Több kormányzati szereplő állította, hogy nem zárható ki a négy marhatelepen megjelenő vírus mesterséges volta.
„Mi vagyunk a balekok, ők meg a hülyék” – Bábolnánál kilométereken át lezárták a fél pályát a...
Legalább öt kilométeren át kígyózott a demonstrálók sora a Bábolna előtti bekötőúton. A helyiek félpályás útzárral tiltakoztak, mert újabb 3500 leölt szarvasmarhát ásnak el a település közelében....
Több hazai nemzeti park is lezárásokat jelentett be a ragadós száj- és körömfájás miatt
A bizonytalan ideig tartó lezárások számos turistaútvonalat is érintenek.
Ragadós száj- és körömfájás: csak parancsuralmi rendszerrel lehet elejét venni egy ilyen problémának
Gyuricza Csaba agrármérnök szerint a mostani járvány miatt az egész magyar mezőgazdaság jövője veszélybe került, így kérések helyett most csak a parancsuralmi rendszer működhet. A tapasztalatok azt...
Ez a vírus képes rá, hogy megfektesse a magyar gazdaságot
Egyes becslések szerint már most 20 milliárd forintos kárt okozott a ragadós száj- és körömfájás Magyarországon, de egyelőre nem látni, mekkora lesz a veszteség. A Téma legújabb adásának vendége...
Száj- és körömfájás – az osztrákok úgy védekeznek, mintha már oda is betört volna a járvány
Járőröző katonák, drónok és rendkívüli helyzet is van szomszédos országokban a száj- és körömfájás miatt. Eközben a szlovákok és Magyar Péter is kritizálták a magyar kormány intézkedéseit. A szintén...