Eldőlt: a Stockton nem él az elővásárlási jogával, Budapest viheti a Rákosrendezőt
A Stockton Zrt. a nyitva álló határidőn belül nem élt a Rákosrendezőre fennálló elővásárlási jogával, így egyedül a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek (BKM) Zrt. lépett be vevőként az adásvételi szerződésbe – jelentette be pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI beszámolója szerint.
Az NGM részletezte: a szerződés értelmében a BKM Zrt.-nek a szerződéskötéstől számított 8 napon belül anyavállalati garancia vagy egyenértékű biztosíték nyújtását kell igazolnia az állam felé az első két vételárrészletre, azaz mintegy 30,5 milliárd forintra vonatkozóan. Emellett 10 munkanapon belül intézkednie szükséges az első vételárrészlet, vagyis a teljes vételár 25 százalékát kitevő 12,7 milliárd forint maradéktalan megfizetéséről.
Felidézik: a Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti nemzetközi megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében megszületett kormányzati döntés alapján 2025. január 16-án került sor Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeinek értékesítésére. Az adásvételi szerződés szerint az érintett ingatlanokon a Budapest Közművek Zrt. és a Stockton Zrt. elővásárlási joga állt fenn, amelyek gyakorlására – a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint – megfelelő határidőt biztosított a területet értékesítő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
Az NGM közleményében kiemelte: a nyitva álló határidőn belül egyedül a fővárosi tulajdonú Budapest Közművek Zrt. élt elővásárlási jogával, így közte és a magyar állam, mint eladó között az adásvételi szerződés érvényesen létrejött. A Ptk. és a vonatkozó joggyakorlat alapján az elővásárlásra jogosult e jogát akként gyakorolhatja, hogy az adásvételi szerződés valamennyi feltételét teljesíti, beleértve az ügylet tárgyára, a vételárra és annak fizetési feltételeire, a szerződéses biztosítékokra és valamennyi egyéb körülményre vonatkozó kitételt.
Ez azt jelenti, hogy a BKM Zrt. olyan feltételekkel lesz a terület tulajdonosa, mint amilyenekkel a dubaji befektető vette volna meg azt. A cég ennek megfelelően az első, 12,7 milliárd forintos vételárrészlet kifizetése után a terület tulajdonosává válik.
Az még 2023 végén derült ki, hogy a magyar állam tárgyal egy dubaji ingatlanbefektetővel a Rákosrendező vasúti célra nem használt területeinek értékesítéséről. A projekt előkészítése érdekében a felek tavaly egy, a magyar és az emírségekbeli kormány közötti nemzetközi szerződést is aláírtak.
Az MNV és a dubaji Eagle Hills közötti ingatlanadásvételi szerződést január közepén írták alá, a nyilvánosságra hozatala után nem sokkal azonban kiderült, hogy a szerződés értelmében a fővárosi tulajdonú BKM Zrt.-nek, és a Habony Árpád és Garancsi István érdekeltségébe tartozó Stockton Zrt.-nek elővásárlási joga van a területre.
A kormány először tagadta, hogy a két érintett élhetne az elővásárlási joggal, és különböző verziókat adtak elő arról, ez miért van így. Később egy 180 fokos fordulatot téve elismerték, hogy a felek élhetnek az elővásárlási jogukkal.
Nyitott kérdés maradt, hogy a BKM-nek milyen forrásból lesz pénze a Rákosrendező megvásárlására, erről itt írtunk hosszabban. Mártha Imre, a BKM vezérigazgatója a hétvégén hosszú interjút adott a Telexnek, amiben elmondta: a BKM készen áll a Rákosrendezőn lévő szemét elszállítására, és akár arra is, hogy ingatlanfejlesztő céggé váljanak.