Régóta jók a kapcsolatai a magyar kormánnyal a USAID-et szétbomlasztó amerikai vezetőnek
Többször járt Magyarországon az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) szétverésével megbízott amerikai vezető, aki korábban is jó kapcsolatokat ápolt a magyar kormánnyal. A 24.hu cikke szerint Peter Marocco még a USAID vezetőhelyetteseként vett részt egy budapesti konferencián, felesége pedig a washingtoni magyar nagykövetségen dolgozott.
A Trump-kormány által célba vett USAID ügye a magyar kormány számára is fontos, ez látszik abból, hogy az új vezetéssel karöltve rövid idő alatt felbontották az ügynökség által kötött magyarországi szerződéseket. A magyar kormány László Andrást nevezte ki USAID-ügyi kormánybiztosnak, aki Maroccóval is tárgyalt Washingtonban a Magyarországra érkező támogatásokról.
Azbej Tristan volt az első magyar tisztviselő, akivel Marocco tárgyalt az új ciklus alatt. Washingtoni találkozásukkor Marocco megígérte Tristannak, hogy leállít minden olyan támogatási programot, amely beavatkozik Magyarország belügyeibe.
Nem sokkal azután rendeztek egy demográfiai fórumot Budapesten, hogy a Fidesz felfüggesztette tagságát az Európai Néppártban. Az ekkor még helyettes vezetőként a USAID-nél dolgozó Marocco részt vett a konferencián, akit az amerikai külügy delegált az eseményre. Később Marocco a 2023-as CPAC Hungary konzervatív konferenciára is Budapestre utazott.
Marocco felesége, Merritt Corrigan korábban szintén a USAID-nél dolgozott, mígnem LGBTQ-ellenes posztjai miatt menesztették, de olyanokról is posztolt, hogy szerinte Orbán Viktor a nyugati civilizáció utolsó védelmezője. Corrigan korábban a washingtoni magyar nagykövetségen is dolgozott kapcsolattartóként, Maroccóval távozásuk után házasodtak össze, 2021 januárjában közösen nézték a tömegből a Capitolium ostromát.
A Trump-adminisztráció február 27-én jelentette be, hogy a USAID-támogatások 90 százalékát, mintegy 54 milliárd dollárnyi támogatást vonnak vissza. Az 1961 óta működő USAID a világ legnagyobb állami donorszervezete, nemzetközi fejlesztési és humanitárius segélyprogramokat finanszíroz világszerte. Azóta, hogy Trump és egyik legközelebbi embere, Elon Musk harcot indítottak a USAID ellen, fertőző betegségek elleni programok álltak le, élelmezési segélyek szünetelnek, életmentő ellátásokat végző klinikák nem működnek a világ különböző pontjain.