A lányom nem nőhet fel úgy, hogy azt látja, sanyargatom magam – erős idézetek Mihalik Enikő interjújából

Mostanában egyre többször hiányzik neki Magyarország, a szülei és az itteni barátai miatt igyekszik gyakran hazajárni. „Lassan tizennyolc év Amerika után még mindig közelebb állok azokhoz a magyar barátaimhoz, akiket két-három éve ismertem meg, mint azokhoz az amerikai barátaimhoz, akiket szinte az első naptól ismerek.” Arra a kérdésre, hogy ez miért lehet, azt mondta, hogy „olyan, mintha bele tudnánk nézni egymás szemébe, és azt éreznénk, hogy van valami közös, valami kimondatlan, egy összebiccentés, valamit értünk, amit mások nem”. New Yorkban évek óta csak magyar kozmetikushoz jár, mert „innen jöttem, ezt ismerem, ez jó, és van benne egy pici sznobság is, hogy minden más rosszabb ehhez képest”.

Az első modellmunkáját tizenöt évesen kapta, Bécsbe kellett utaznia, majd a következő alkalommal már Tunéziába repült, egyedül. Előtte még külföldön sem járt, kétszer volt a Balatonon, meg kétszer a Mátrában nyaralni.

Az első öt évben nem úgy alakult a karrierje, ahogyan szerette volna, a családjában meg is beszélték, hogy jó kaland volt ez a modellkedés, de most már inkább a főiskolára kellene koncentrálnia. Ekkor azonban váratlanul vízumot kapott Amerikába egy ottani ügynökség segítségével, és arra jutottak otthon, hogy még egy évet adnak a modellkedésnek. Ezután is kellett még fél év a berobbanásig: már pár hónapja lakott New Yorkban, „és az volt a mondás, hogy menjek haza karácsonyra, pihenj egyet, hozd magad formába, januárban visszajössz, és majd meglátjuk, mi történik.

Én akkor ezt nagyon a szívemre vettem, hazajöttem, kolbászos zsíros kenyeret zabáltam, nem diétáztam semmit, de napi három órát edzettem. Visszamentem januárban, rám néztek az ügynökök, és leesett az álluk. Pont akkor volt a divathét, én az első New York-i Fashion Weekemen huszonöt show-t csináltam meg, utána jött Milánó, Párizs és rögtön utána megkaptam az első munkát, ami felfele épített.”

Valami átkattant

„A divatipar és a modellszakma egy nagyon kedves és kegyes szakma, amikor jól bánik veled. De amikor nem, akkor brutális” – válaszolta arra a kérdésre, hogy közel huszonhárom éves pályája során milyen mélységeket és magasságokat élt meg. Úgy látja, hogy a modellnek „a karrierje, vagy legalábbis a karriercsúcspontja az nagyon rövid ideig tart és véges. És az a lejtő, amin előbb-utóbb az ember így is, úgy is elindul, az jól fel tudja horzsolni az ember popsiját. Minél idősebb vagyok, annál inkább azt veszem észre, hogy kellenek az idősebb lányok, nők, és most kicsit pánikolok, mert úgy veszem észre, hogy ennek sosem lesz vége” – mondta arról, hogy már többször inkább saját kollekció tervezésével akart foglalkozni, de aztán mindig megtalálták az újabb lehetőségek.

A lánya hamarosan négyéves lesz, ő viszont többet dolgozik, mint az elmúlt öt évben bármikor. „Az ügynökség azt gondolja, hogy ez egy nagyon pozitív dolog, mert most már nemcsak egy modell vagyok, hanem egy édesanya, egy családalapító, ez pedig értéket növel. Nekem megváltoztatta a szemléletemet a szakmával és a modellkedéssel kapcsolatban, főleg az, hogy kislányom született és nem kisfiam. Amikor terhes voltam, és megtudtam, hogy egy kislány van a pocakomban, akkor valami kattant a fejemben, és azt mondtam magamnak, hogy nincs az az isten, hogy ő úgy fog felnőni, hogy azt látja, hogy az édesanyja sanyargatja magát, nem elégedett magával, nem tartja magát elég szépnek.

Tehát nekem most példát kell mutatnom, erősnek kell lennem, és meg kell mutatnom, hogyan kell magadért kiállni.”

„Azt veszem észre, hogy Magyarországon még mindig mennek ezek a light, fit, mentes cuccok, és azokat én undorral tolom el magamtól, mert úgy vagyok vele, hogyha édes, akkor legyen benne cukor, ha tejtermék, akkor legyen full zsíros, ezek a mindenmentes dolgok szerintem borzasztóak” – mondta az étkezési szokásairól, hozzátéve, hogy nála ez alkati kérdés a szülei miatt, illetve nem mindig tudta ennyire lazán kezelni az étkezést.

Amikor úgy érezte, hogy diétáznia és edzenie kell, hogy tudjon kicsit fogyni, akkor nem is volt annyira boldog. „Amikor ezt elengedtem, leraktam ezt a nehéz csomagot és úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, nem kell, hogy az életem erről szóljon, na én azóta zabálok, és nem tudok hízni.” Hozzátette, hogy „addig sosem küszködtem a kilókkal, amíg el nem kezdtem diétázni”.

Közel húsz évig voltak problémái az evéssel, fel is tudja idézni, mikor kezdődtek ezek a nehézségek. „Tizenöt-tizenhat éves voltam, és a bécsi ügynökségnél dolgozó asszisztens és ügynök végignézte, ahogy eszem a hamburgert és pizzát – egyébként sovány voltam nagyon, mert alkatilag az vagyok –, és fölhívták anyukámat. Amikor hazaértem, akkor anyukám mondta, hogy szóltak az ügynökségnél, hogyha ezt így fogom folytatni, akkor nagyon el fogok hízni, és nem fogok tudni modellkedni. Akkor nekem valami történt a fejemben, és onnantól kezdve sosem volt a testem a régi mindaddig, amíg meg nem született a kislányom.”

Ez az időszak majdnem húsz évig tartott, és „voltak közben olyan pillanatok, amikor nagyon nem éreztem magam jól a bőrömben és ez látszott is. Állandóan arról szólt az életem, hogy dolgozom, utazom, próbálom tartani az egészséges diétát. Aztán az ember elmegy egy kilencórás repülőútra, és jetlagesen az az első, hogy merre találom az edzőtermet, és utána keresem a Google-ben, hogy hol vannak a soványpékségek, cukormentes boltok, és megyek, nézem, hogy melyikben van a kevesebb zsír.”

Azt mondja, hogy szerinte „a nagyon kontrollált táplálkozás is valamilyen szinten étkezési zavar, és alattam nagyon rezgett a léc”. Hozzátette:

„nem feltétlenül ott kezdődik a táplálkozási zavar, amikor kijelentjük, hogy valaki bulimiás, hanem ha már fejben rossz a kapcsolatod az étkezéssel és az ételekkel. Ez sokkal mélyebbre megy, és a küszködés akkor is ott van, ha valaki egészségesen néz ki, mert alatta húzódhat mély depresszió is.”

A backstage-fotósok képei

Volt olyan helyzete, amikor a munkája során valaki nem megfelelő módon közeledett hozzá, ilyenkor szólt, és kizárták az illetőt a stúdióból. A konkrét sztoriban egy férfi modellről volt szó, akivel külön-külön és együtt is fotózták, a férfi reggeltől sörözött vagy borozott, „délután észrevettem, hogy folyamatosan ez van nála, egyre inkább inkább kezdett részeg lenni, egyre durvábban nyomult, fel-le méregetett és közölte, hogy öt perc múlva találkozunk a vécében. Besétáltam a stúdióba, és szóltam a fotósnak, hogy offoljuk, köszönöm, én ebből nem kérek.”

A #metoo hatásáról is kérdeztük Mihalikot, aki egyfelől képmutatást látott, amikor utólag olyan emberek szólaltak meg szörnyülködve, akik akkor is pontosan tudtak esetekről, amikor azok megtörténtek. Másrészt viszont megváltozott a kommunikáció a divatiparban, ezt személyes példáján is érzi. „Sokat fotóztak meztelenül, félmeztelenül, sosem kérdezték meg közben, hogy ez nekem probléma-e. Manapság már azt is megkérdezik, hogy baj-e az, ha a póló alá nem adnak rám melltartót. Előtte sosem volt egy lánynak öltözőkabinja, teljesen természetes volt, hogy együtt öltöztek a lányok és a fiúk, most viszont mindenkinek van kis öltözőfülkéje, senki nem néz oda, még a meleg stylist is háttal állva adja oda a ruhákat, én meg mindig azzal szoktam viccelni, hogy nem ebből az időből jövök.”

Ilyen szempontból a divatbemutatók is sokat változtak, mert a #metoo előtt húsz-harminc lány együtt öltözött, miközben beengedték a fotósokat a backstage-be. „El nem tudom képzelni, hogy a backstage-fotósoknak hány meztelen modellképe van, konkrétan mindenkiről. Manapság ilyen már nincs, mert kiküldik a fotósokat, legalább amíg a lányok öltöznek.” Ráadásul korábban beengedték ilyenkor a celebeket is a divatbemutatók végén a backstage-be, miközben öltöztek a meztelen lányok, és volt olyan, hogy

„ott egy Rihanna, ott egy Jay-Z, én meg ott állok meztelenül, és integetek, miközben fényképeznek a fotósok. Úgyhogy ennek vannak pozitív oldalai is, most már erre nagyon odafigyelnek”

– mondta.

Felvette a lovagi páncélt

Amikor hozzáment a férjéhez, Korányi Dávidhoz (aki korábban Karácsony Gergely városdiplomáciai tanácsadója volt, illetve az ellenzéki kampányt is támogató Action for Democracy alapítója), akkor nem gondolta, hogy „neki és nekünk fognak ugrani ennyire”. Hozzátette: „sosem gondoltam volna, hogy őt bántani fogják amiatt, mert jó ember”.

Az őket ért támadásokról azt mondta, hogy „én ezeken csak nevetek, rólam ezek leperegnek… nem azt mondom, hogy nem veszem komolyan, csak ráfordítom a szememet, és kirakok egy Insta-posztot, hogy menjünk már a francba. Aki ezt komolyan gondolja, annak tényleg szüksége van az orvosi checkre. Másrészt viszont ez a férjemnek az élete, a karrierje, és nem könnyű végignézni, hogy valakit ennyire szétszednek és lehúznak. Azt látni, hogy ennyire megviseli, nemcsak őt, hanem a családunkat is, ez nem könnyű.”

A modell hozzátette, hogy a támadásokra válaszul ő tett olyan lépéseket, amiket a férje diplomataként nem tehet meg. „Ő nem teheti meg, hogy így visszaszúr Instagramon, úgyhogy én fogtam magam, felvettem a lovagi páncélt, és beleálltam, hogy na tessék – mondta.

– Egyébként én ilyen típus vagyok. Ha valaki nekem jön, én gőzzel tolom vissza az ajtót. Nekem jössz? Neked megyek. Nézzük meg, mi lesz belőle!”

– fogalmazott.

Amerikában a közvetlen szomszédjuk nyíltan Trump-támogató, ők pedig Harris-támogatók voltak, az utcájuk is úgy nézett ki, hogy egy Trump-logó, egy Harris-logó, de „közben abszolút megvan a jószomszédi viszony”, átmennek egymáshoz szülinapozni, karácsonyi bulira, segítenek egymásnak levinni a szemetet, ha arról van szó. „Nem látok akkora boldogtalan depressziót ott, mint itthon” – válaszolta arra a kérdésre, hogy hol feszültebb a közhangulat, Magyarországon vagy az Egyesült Államokban.