Donald Trump aranykeretben függesztette ki rabosítási fotóját az Ovális Irodánál

678

Csütörtökön Narendra Modi indiai miniszterelnököt fogadta Donald Trump az Ovális Irodában. Az eseményről készült egyik sajtófotó hátterében feltűnik az elnök 2023-as rabosítási fotója, amit Trump aranyozott keretben függesztett ki az irodába vezető folyosó falára.

A hivatalos rabosítási fotó – Fotó: FULTON COUNTY SHERIFF'S OFFICE / AFP
A hivatalos rabosítási fotó – Fotó: FULTON COUNTY SHERIFF'S OFFICE / AFP

A hírről több, Trumpot támogató fiatal republikánus médiaszemélyiség is büszkén posztolt, köztük Brilyn Hollyhand 18 éves politikai kommentátor és Alex Lorusso (közismert nevén ALX) politikai tanácsadó, a Benny Show nevű podcast executive producere. Lorusso bejegyzéseiben gyakran ünnepli Trumpot, X-profilján pedig mint „amerikai felsőbbrendűségi” hivatkozik magára.

Az azóta mémesült fotó 2023 augusztusában készült azután, hogy – az akkor még exelnök – Donald Trump fél éven belül negyedik alkalommal is feladta magát a hatóságoknál. Az első három vádemeléshez képest ekkor nem egy bíróságra, hanem a Fulton megyei börtönbe kellett bevonulnia, itt készült róla a rabosítási fénykép is.

A fotó Trump és szavazói körében az ellenállás szimbóluma lett, ami jól szemlélteti az elnök bátorságát a republikánusok szerint. A fotóra valóban nagyon büszke lehet az elnök, hiszen amellett, hogy kitette az irodájának falára, idén januárban direkt ezt a képet alkotta újra a beiktatási portréjához is, tudatosan rájátszva a fotót övező szenzációra.

A hivatalos elnöki fotó – Fotó: The White House
A hivatalos elnöki fotó – Fotó: The White House

Mint korábban írtuk, Trumpnak azután kellett megjelennie a hatóságok előtt, hogy a georgiai Fulton megye kerületi ügyésze azzal vádolta meg őt, hogy bizalmasaival együtt meg akarta másítani a 2020-as választás eredményét Georgia államban, ahol végül szoros küzdelemben Joe Biden nyert.

Trump egyébként szokatlan rekordot állított fel a fotóval, és a vádemelése is egyedülálló: ő lett az első elnök az amerikai történelemben, akiről rabosítási fotó készült, és 2023 áprilisában ő lett az első amerikai exelnök, aki ellen vádat emeltek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!