Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa, de megrendelésre hazudnak róla
Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa, a hamarosan Magyarországra érkező uniós tényfeltáró bizottság pedig egy befolyásolási mechanizmus újabb eleme, többek között erről is beszélt Kovács Zoltán a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára szerint magukat civilnek nevező szervezetek és lobbicsoportok próbálnak nyomást gyakorolni a magyar kormányra, de szerinte ezek az NGO-k néhány tucat embert képviselnek, „soha senki nem választotta meg őket, viszont külföldi pénz és szándék által vezéreltek”. Kovács példaként a Transparency Internationalt nevezte meg, ami szerinte egy politikai aktivista szervezet.
„Megrendelésre hazudnak Magyarországról is. Hazánk nem Burkina Faso, Ghána és a Salamon-szigetek után kullog a korrupciós indexen, hanem a legkevésbé korrupt európai országok élmezőnyéhez tartozik”
– mondta.
Kovács úgy fogalmazott, hogy „a Trump- és Musk-féle tényfeltáró küldetés lebuktatta ezeket a szervezeteket, nekünk is így kell tenni”. „A Szuverenitásvédelmi Hivatal azt kéri számon, hogy vallják be a finanszírozásuk eredeti forrását és céljait. Amikor a magát függetlennek nevező sajtóban elolvasunk egy cikket, látnunk kell, hogy valójában ki beszél és milyen érdek vezérli” – mondta.
„A 2010-es évek elején elfogadott médiatörvény esetében papírunk van arról, hogy a magyar médiarendszer megfelel az európai követelményeknek, mégis állandóan azt vetik a szemünkre, hogy nálunk lábbal tiporják a sajtószabadságot. Nekem megvannak azok a Népszabadság- és Népszava-címlapok, amelyeken többször egymás után meghalt a sajtószabadság. A szubjektív politikai támadásból fakadó vélemények tényként rögzülnek a Magyarországot leíró narratívákban” – jelentette ki az államtitkár.
Kovács Zoltán beszélt arról is, hogy nem hisz a véletlenekben, így nem tartja annak Magyar Péter színre lépését sem, szerinte a „Magyar Péter-jelenség nem más, mint az elmúlt 15 év különböző formában tett kormányváltási kísérleteinek az egyik újabb változata”.
„A Tisza Párt láthatóan arra alapozza a saját krédóját és a politikai kampányát, hogy tényként mutasson be valótlanságokat vagy a valóság valamilyen kifordított formáját, ezek elleni védekezésre kényszerítve a kormányt”.
– mondta Kovács.
A Transparency International (TI) két hete tette közzé globális korrupciós listáját, ez alapján 2024-ben ismét Magyarország érte el a legrosszabb eredményt az Európai Unió tagállamai között, 41 pontot kapott és ezzel 180 ország közül a 82. helyen szerepel a listán. Részletek ebben a cikkben.
Elnöksége első hetében Donald Trump amerikai elnök teljesen váratlanul befagyasztott szinte minden külföldre irányuló amerikai segélyt, majd működésképtelenné tette a segélyek nagy részét elosztó USAID-et, a világ legnagyobb állami donorszervezetét, amiről itt írtunk részletesen.
Szombati évértékelő beszédében Orbán Viktor ezt már úgy kommentálta, hogy az amerikaiak kidobálták a csontvázakat a szekrényből, leleplezték azt a hálózatot, amely szerinte civil szervezeteket, újságírókat pénzelt, „liberális véleménydiktatúrát” működtetett.
A miniszterelnök bejelentette, hogy kormánybiztost küldenek az USA-ba, hogy begyűjtsenek minden adatot az ide áramló támogatásokról, majd megteremtik az alkotmányos, jogi lehetőségét annak, hogy ne kelljen tétlenül nézni, hogy álcivil szervezetek kiszolgálják a külföldi érdekeket.