„A legnagyobb gond itt a bizonytalanság: saját fúrt kutam van, oké, hogy majd iszom ásványvizet, de hogyan főzzek, fürödjek, mossak vagy mosogassak nyugodtan, ha tőlünk másfél kilométerre háromezer fertőzésben érintett szarvasmarhát temettek egy dögkútba”?! Egy rakodógép vezetőüléséből mondja mindezt egy megszólított tősgyökeres csemeztanyai nyugdíjas, aki negyven éve szarvasmarhatartással foglalkozik. Nevét nem vállalja, nehogy véletlenül rosszat tegyen az itt élőknek, mert az agrárminiszter vasárnap azt ígérte, kiépítik hozzájuk az ivóvízvezetéket. Biztosan költséges beruházás lesz, mivel Hegyeshalmot elhagyva közel három kilométert zötyögtünk földúton, mire elértünk a nagyközséghez tartozó Csemeztanyára.
A ragadós száj- és körömfájás miatt felszámolásra ítélt levéli szarvasmarhatelep leölt állatait ugyanis ide hozzák, és az állami területen kiásott 5 méter mély gödrökbe temetik őket. A munka vasárnap indult, a helyiek úgy tudják, tegnap mintegy 200 állat került ide, de hétfőn gőzerővel megindult a munka.
A telepen leölt szarvasmarhákat a fertőtlenített teherjárművekre teszik: ezek képesek a zárt szállításra. Levélről Hegyeshalmon keresztül hozzák őket a gödörhöz. A bejárat előtt rendőrök vigyázzák, hogy illetéktelenek ne jussanak be. Kívülről annyit látunk, hogy a dögtemetőnél dolgoznak a markológépek és a fehér védőruhába öltözött szakemberek.
Ausztria légvonalban pár kilométer, a környéken szélkerekek mindenütt, egy osztrák járőrkocsival is találkozunk. A magyarországi fertőzés miatt a napokban a burgenlandi megfigyelési körzetben lévő gazdaságok összes párosujjú patás állataitól mintát vettek – minden eredmény negatív volt. Ezen a héten átfogó megfigyelési program indul Alsó-Ausztria keleti részét, valamint Észak- és Közép-Burgenlandban.
Hegyeshalomban nehezen nyugszanak a kedélyek. Szombaton kihelyezett rendkívüli testületi ülést tartottak a gödröknél, vasárnap pedig Nagy István agrárminiszter is a faluba sietett. Ígéretekkel jött.
- Az elföldeléshez közeli Csemeztanyán kiépítik a ivóvíz- és szennyvízvezetéket és az odavezető utakat is helyreállítják.
- Ezen a területen vízminőséget vizsgáló monitoringkutakat építenek ki.
- Az érintett területet dögkertté nyilvánítják és körbekerítik.
Történetünk ezen pontján érünk vissza Csemeztanyára, ahol a közéletben is tájékozott, Telex-olvasó, 14 állatot tartó nyugdíjas gazda arra panaszkodott, hogy márciusban kellett volna leadnia a 8,5 mázsás bikáját, amire a mostani helyzetben már esélye sincs.
Ha tudom, hogy elesek, előtte leülök – mérgelődött, mondván, ha sejti, hogy a kisbajcsi után Levélen is beüt a fertőzés, két héttel korábban lép az ügyben.
Márpedig a család az állattartásból él. Megélte az ötven évvel ezelőtti száj- és körömfájást is: mint mondta, akkor bezárták a telepet, a munkásőrök vigyázták a ki- és bejárást, nem kellett öldöklésbe fogni. „Ha a mi marháink is sorra kerülnek, akkor én már nem indítom újra a gazdaságot, mert mire felépülne, 75 éves leszek. A munka nagy részét most is én végzem, a gyermeknek állása van, ő mellette besegít a gazdaságba” – magyarázta.
Mindannyian nem tudnak megélni ebből, kevés az állat, kevés a föld, az osztrák vállalkozások elvisznek mindent. A levéli telep osztrák származású tulajdonosát, Paul Meixner urat is ismeri: „nincs vele bajom” – mondta, de arra gyanakszik, a szomszédos Levélre valaki Szlovákiából bevitte a fertőzést. Annál is inkább, mert a Duna túloldaláról bajosan hozhatta volna idáig a szél azt, hisz elhelyezkedésük okán jónéhány szigetközi településnek előbb kellett volna érintettnek lennie.
Senki ne úgy képzelje el, hogy Csemeztanyán csak régi parasztházak állnak a határközeli semmi közepén. Több gyönyörű, akár 80-100 millió forintot is érő családi házat építettek ide az elmúlt években. „Azok ukránoké. A háború előtt jött egy-kettő, majd hozta a többieket. Hogy mivel foglalkoznak? Fogalmunk sincs. De 20 milliós autókkal járnak. A szomszédom is az, múltkor a telefonjába beírva mutogatta, hogy büdösek a marháim. Elküldtem a csudába: én mindig rendet tartok, a trágyát is elviszem a földekre. Negyven éve tartok állatokat, ő meg idejön, mutatja az orrát és panaszkodni kezd” – háborgott a gazda.
A tervek szerint a levéli telep felszámolása és az állatok szállítása tíz napig tart.
A ragadós száj- és körömfájás ötven év után jelent meg újra Magyarországon. A betegséget először egy kisbajcsi gazdaságban azonosították, ahol nem sokkal később elkezdték kiirtani az állatokat. Szlovákia déli részén március 21-én azonosították a vírust, és bár a magyar határon korlátozásokat vezettek be, nem sikerült megakadályozni, hogy az további gazdaságokban tűnjön fel. Március 25-én egy levéli telepen igazolták a vírus jelenlétét.
A ragadós száj- és körömfájás rendkívül fertőző, akár a szél útján is terjedő vírusos betegség, amely főként a hasított körmű állatokat, például szarvasmarhákat, sertéseket, kecskéket és juhokat érinti. Fő tünetei a láz, az étvágytalanság, a nyálzás és a hólyagok megjelenése a szájban és a lábvégeken. A betegség emberekre nagyon ritkán terjed át.
Ez a betegség nem gyógyítható az állatoknál. Ugyan létezik vakcina, az nem a fertőzés, csak a klinikai tünetek ellen véd, és csak pár hónapig jelent védelmet. Ez a módszer kereskedelmi korlátozásokkal jár, ami leállítaná az élelmiszerexportot. A mostani védekezés lényege a teljes mentesítés: ahol megjelenik a vírus, ott megfelelő kábítás után a teljes állományt leölik. Ez az állatok szenvedését is csökkenti, mert a betegség jelentős fájdalommal jár számukra – mondták el nemrég az Állatorvostudományi Egyetem szakértői. A betegség lehetséges gazdasági hatásairól itt írtunk hosszabban.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.
