Karácsony szerint felmerült a gyújtogatás gyanúja a rákosrendezői tűznél
„A területen jelenleg még a MÁV van birtokon belül, de ez már nem sokáig marad így: hogy mi történik Rákosrendezőn, az immár a budapestiek ügye. És hát az történik, hogy egy éven belül ez már a harmadik nagyobb tűzeset a területen. Olyan információk jutottak el hozzám, hogy az illetékesek ismét gyújtogatásra gyanakszanak”
– írta a Facebookon Karácsony Gergely hétfőn délelőtt. A főpolgármester azzal kapcsolatban posztolt erről, hogy hétfőn reggelre sikerült megfékezni a tüzet a MÁV telephelyén, a XIII. kerületi Tatai utcában, ahol vasárnap 800 négyzetméteren égett a szemét.
Karácsony azt írta, kerülné az összeesküvés-elméleteket, de szerinte egy év alatt három tűzeset több mint gyanús. „A területen ugyebár az állam által odahordott és az állam által otthagyott hulladék van, ennek elszállítása egyértelműen és a törvény szerint az állam dolga, ami bizony költséges dolog... És akkor nem folytatom, mindenki fantáziája szerint folytathatja a logikai sort, ami elvezethet a gyújtogatásig akár” – írta a főpolgármester, szerinte utána kellene járni, hogy van-e kapcsolat az egymást követő tűzesetek között.
Karácsony Gergely a posztjában megemlítette azt is, hogy 56. napja várja a választ Lázár János építési és közlekedési minisztertől a tárgyalási kezdeményezésre.
Az elmúlt egy évben már többször is tűz ütött ki a környéken, tavaly áprilisban és októberben is vasúti talpfák gyulladtak ki Rákosrendezőn. Áprilisban egy 100 méter hosszú, 5 méter magas talpfarakás egy része gyulladt meg, míg fél évvel később körülbelül százötven köbméternyi vasúti talpfa égett.
A Budapesti Közművek március 24-én utalta át a Rákosrendező első részletét, 12,7 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számlájára, így a területen a főváros szerzett tulajdont. Ezután a birtokba kerülés következik, de ehhez kell még legalább két hónap, írta korábban a főpolgármester.
Budapest azután jelentette be, hogy megvenné a Rákosrendezőt, hogy kiderült, a kormány nemzetközi szerződést is aláírt egy dubaji befektetővel a terület eladásáról. Az MNV és a dubaji Eagle Hills közötti ingatlanadásvételi szerződését január közepén írták alá, a nyilvánosságra hozatala után nem sokkal azonban kiderült, hogy a szerződés értelmében a fővárosi tulajdonú BKM Zrt.-nek elővásárlási joga van a területre. A kormány először tagadta, hogy az érintett élhetne az elővásárlási joggal, és különböző verziókat adtak elő arról, ez miért van így. Később egy 180 fokos fordulatot téve elismerték, hogy a felek élhetnek az elővásárlási jogukkal.
Nyitott kérdés maradt, hogy a BKM-nek milyen forrásból lesz pénze Rákosrendező megvásárlására, erről itt írtunk hosszabban. Mártha Imre, a BKM vezérigazgatója hosszú interjút adott a Telexnek, amiben elmondta: a BKM készen áll a Rákosrendezőn lévő szemét elszállítására, és akár arra is, hogy ingatlanfejlesztő céggé váljanak.
Arról, hogy mi kell ahhoz, hogy elinduljon Rákosrendező fejlesztése, és hol tudják megakasztani, ebben a cikkben írtunk részletesen.