Hulladék

Hulladék ég Győr közelében
Egy szemétrakat teteje ég több száz négyzetméteren
Katonákat is bevetnek a kukások sztrájkja miatt szemétben úszó Birminghamben
A brit kormány már több szakértőt is a város rendelkezésére bocsátott, hogy felszámolják a közegészségügyi kockázattal járó helyzetet.
A MOHU is áldását adta, tényleg mehet a zsíros pizzásdoboz is a szelektívbe
Tévhit, hogy a pizzásdobozt nem szabad a szelektívbe dobni, írtuk vasárnap délelőtti cikkünkben a legnagyobb hazai előválogató cég tanácsára. A MOHU honlapja jelenleg teljesen mást javasol, de a...
Átlátszó: Egy 120 ezres város áramfogyasztását igényli majd a szegedi BYD-üzem
Az épülő gyár környezetvédelmi engedélye alapján kisvárosnyi mennyiséget fogyaszt majd vízből és gázból is.
A MOHU 2027-re megduplázná a ruhagyűjtő konténerek számát
A cég által gyűjtött textil 99 százalékát újrahasznosítják vagy az energia termelésére használják fel.
Tizenkét éve elveszett bitcoinok után kutatva vásárolna szeméttelepet egy brit férfi
Volt barátnője dobhatta ki a mára 290 milliárd forintot érő merevlemezét 2013-ban, a férfi azóta próbálja visszaszerezni.
Lázár János: Viheti!
Lázár János részletesen beszélt arról, mik lesznek a Rákosrendező ügyének következő lépései.
Megváltoztatja a szemétszállítás szüneteltetésének szabályait a MOHU
Márciustól már nem csak nullás számlával lehet majd felmentést kérni.
Meghalt a nagymamája, így megkérte a MOHU-t, hogy az üres ház után ne kelljen kukadíjat fizetni....
A MOHU érkezésével megváltoztak a szemétszállítási díj szüneteltetésének szabályai, ma már az ügyfélnek utólag kell bizonyítania, hogy nem használta az ingatlant. Érintettek szerint önhibájukon...
Kövess minket Facebookon is!