India
Kína megépíti a világ legnagyobb vízerőművét Tibet szentnek tartott folyóján
A helyi ökológiai pusztítás nagy lesz, viszont a projekt segíteni fogja Kína zéró kibocsátási céljait.
A legnagyobb német hadiipari cég kijátszotta az exporttilalmakat, és ezt már NATO-országok is...
A Rheinmetall üzemeket telepít és fegyvergyártáshoz használt eszközöket ad el olyan országoknak, amik így például Oroszországnak adnak el fegyvereket.
Tíz évig fejlesztett műholdat lőttek fel az Európai Űrügynökség és India űrkutatói
A Proba-3 nevű műholdpáros a Napot fogja tanulmányozni,
Nem gyártja többé ikonikus háromkerekű töfögőjét a Piaggio Olaszországban
A Piaggio Ape már nem felel meg a környezetvédelmi elvárásoknak, ezért Indiában gyártják majd.
Csalással és vesztegetéssel vádolják Gautam Adanit, a világ egyik leggazdagabb emberét
Az amerikai ügyészek szerint Adani 250 millió dollár értékben vesztegetett meg indiai tisztségviselőket, hogy cégcsoportja megbízásokhoz jusson.
Putyin meg akarta mutatni, hogy nincs annyira egyedül, mint ahogy a Nyugat szeretné
Az Ukrajna ellen indított háború óta a héten tartott csúcstalálkozó volt a legnagyobb nemzetközi rendezvény Oroszországban. Igaz, a BRICS révén megcélzott többpólusú világrend még messze van, és...
Tovább szedi áldozatait a mérgező alkohol Indiában
Az ország szegényebb régióiban sokaknak nincs pénze ellenőrzött bolti italokra, ezért könnyen áldozatul esnek az illegálisan előállított és árusított alkoholoknak.
Kanada és India kölcsönösen kiutasított több diplomatát egy tavalyi gyilkosság miatt
Kanada szerint indiai ügynökök vettek részt Hardeep Singh Nijjar meggyilkolásában.
Ötvenhat év után találták meg annak az indiai katonának a holttestét, akinek a gépe a Himalájánál...
102 utas volt a honvédségi gépen, többeket azóta is keresnek, hogy 1968-ban lezuhant a repülőjük.
Egy indiai nő bérgyilkossal akarta megöletni a tinédzser lányát, de véletlenül annak szerelmét...
A szappanoperába illő történet végén az anyát tették el láb alól.