Azok próbálják eltolni maguktól az MNB botrányát, akik azt akarták, hogy minden titokban maradjon az alapítványok költéseiről

Izgalmas pillanatai az elmúlt 15 év politikai agendájának azok, amikor a Fidesz-kormánynak és az Országgyűlésben kétharmados többséggel rendelkező Fidesz–KDNP-koalíciónak fontos lesz egy olyan probléma, amivel korábban nem voltak hajlandók foglalkozni. Ennél talán csak az a jobb, amikor hirtelen ott látnak visszaélést, törvénysértést, lopást, állami odacsapásra alkalmas felületet, amit korábban éppen a fideszes többség próbált megvédeni mindenfajta odacsapástól.

Éppen ezért annyira izgalmas az MNB-alapítványok vagyonának ügye. A Fidesz politikusai ugyanis most úgy hökkennek meg az alapítványok gazdálkodásában bűncselekményt sejtő és nyomozást kérő Állami Számvevőszék jelentései kapcsán, hogy kilenc éve a kétharmados törvényhozás minden fegyverét bevetve próbálták az MNB-alapítványok vagyonát elrejteni a közfigyelem és az igazságszolgáltatás elől. Ez végül nem volt teljesen sikeres, de ez nem változtat azon, hogy nem túl hiteles az, ahogy a kormánypárt igyekszik magától eltolni Matolcsyék alapítványainak botrányát.

Hogy kontextusában lássuk a Fidesz és az MNB-alapítványok viszonyát, érdemes feleleveníteni, hogyan próbálta a kormánypárt elrejteni az alapítványok pénzügyeit, ez hogyan bizonyult kudarcnak, és hogy született meg mindeközben az Orbán-korszak egyik legjellegzetesebb szállóigéje.

Elveszejtett közpénzjelleg

Matolcsy György 2013. március 4-től töltötte be a Magyar Nemzeti Bank elnökének tisztét, egy évvel és tíz nappal később pedig az MNB 200 milliárd forintot utalt át vagyonából az általa létrehozott, Pallas Athénéről elnevezett alapítványainak. Ez a pénz a jegybank nyereségéből származott, amit részben-egészben azon keresett az MNB, hogy olcsóbban vette a svájci frankot, mint amennyiért a bankoknak eladta, amikor a kormánnyal közösen forintosították a devizahiteleket. (Az ÁSZ vizsgálatai ennél jóval több pénzről szóltak, a kezdeti 200 milliárd után ugyanis már több mint kétszer annyi pénzt kezelt az alapítványok vagyonkezelője, aminek egy része hitel a Mészáros Lőrinc-féle MBH Banktól, egy része viszont közpénz, a kecskeméti Neumann János Egyetem 127 milliárd forintja.)

A független sajtót és ellenzéki politikusokat is jogosan kezdte el érdekelni, hogy mire megy el az ezeknek az alapítványoknak adott jegybanki vagyon, ami minden jogi értelmezés szerint közpénz, az MNB viszont nem volt hajlandó válaszolni az erre vonatkozó kérdésekre. Tóth Bertalan MSZP-s politikus 2015 márciusában, egy évvel az alapítványok indulása után közérdekű adatigényléssel próbálta kikérni az alapítványok gazdálkodására vonatkozó adatokat, de az alapítványok ennek nem voltak hajlandók eleget tenni. Tóth ezért pert indított a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvánnyal szemben, amit első és másodfokon is megnyert.

Az MNB jogászai azzal érveltek, hogy az alapítványokhoz került pénz felett az MNB-nek már nincs rendelkezési joga, az alapítványhoz került pénz pedig már nem számít közpénznek. Ezzel a Fővárosi Ítélőtábla nem értett egyet, az ítélet szerint a Magyar Nemzeti Bank vagyona nemzeti vagyon, a jegybank közpénzből is gazdálkodik, és hiába helyezték ezt a pénzt alapítványokba, azok felett még rendelkezik, például azáltal, hogy a pervesztes alapítvány kuratóriumi elnöke maga Matolcsy György volt. Ráadásul mivel az MNB kizárólag közfeladatokat lát el, bármilyen célból is hoz létre alapítványt, azt mindenképpen közfeladatot ellátó szervnek kell tekinteni.

A jogerős bírósági ítélet 2016. február elején született az ügyben, ezután pedig az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Bánki Erik hirtelen szabályoznivalót látott az MNB alapítványai körül, és február 29-én hajnalban törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. A javaslat célja nem az volt, hogy biztosítsa, hogy ellenőrizhető, átlátható és bűncselekménymentes módon legyen elköltve az MNB-alapítványokhoz utalt közpénz, hanem hogy ne kerülhessenek nyilvánosságra azok az adatok, amikről a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy bizony ki kellene őket adni. Bánki javaslata ráadásul úgy akarta kivenni az információs törvény hatálya alól az MNB alapítványait, hogy az a már meghozott bírósági ítéleteket is felülírná. Mint az indoklásban írta,

„az MNB által létrehozott alapítvány vonatkozásában az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét,”

„a törvényi szabályozás szerint ezért ezen adatok nyilvánosságára nem az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló törvény szabályait kell alkalmazni”. Ja, és mellesleg a javaslat duplájára emelte Matolcsy György fizetését.

Tehát amint „támadás” érte az MNB alapítványait közérdekű adatigénylések és egy jogerős bírósági döntés formájában, a Fidesz rögtön ugrott, hogy testével óvja Matolcsyék kedvenc projektjeit a közfigyelemtől és a jog hatályától. A kormánypárt ráadásul nemcsak arra használta törvényhozó többségét, hogy a Pallas Athéné alapítványokat védje, de arra is, hogy az erről szóló törvényjavaslatot gyorsabban átnyomja a parlamenten, mint hogy valaki kimondja, hogy „közpénzjelleg”.

Bánki Erik 2016. február 29-én hétfőn hajnalban nyújtotta be a javaslatát, azt még aznap megtárgyalta és elfogadta a gazdasági bizottság, és kedden, március 1-jén már elfogadta az Országgyűlés. Aznap délután pedig a közgazdász végzettségű Kósa Lajos már nagy magabiztossággal magyarázta a parlament folyosóján, hogy miért nem értik az Ítélőtábla bírái a polgári törvénykönyvet.

De sikerült?

Az MNB-alapítványok pénzköltését eltitkoló törvénnyel viszont valami olyan történt, ami a NER történetében kevésszer: Áder János köztársasági elnök nem írta alá a rohamtempóban megszavazott törvényt, ehelyett az Alkotmánybírósághoz küldte azt. Az AB aztán harminc nappal a törvény megszavazása után kimondta, hogy azt ellentétes a Fidesz kétharmad által megszavazott Alaptörvénnyel.

Az Alkotmánybíróság Kósa Lajos és Bánki Erik jogértelmezésével szemben a Fővárosi Ítélőtáblával értett egyet, amikor kimondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank közfeladatot lát el és kizárólag közpénzzel gazdálkodik, ezért az átláthatóság és a közélet tisztasága érdekében a nyilvánosság előtt elszámolással tartozik. Az általa létrehozott alapítványnak adott vagyon az állami vagyon része marad, így az annak elköltéséről szóló adatok ugyanúgy a nyilvánosságra tartoznak, mint bármilyen más közpénzé. Azt se találta az Alaptörvénnyel összeegyeztethetőnek az AB, hogy a törvény már elindult bírósági eljárásokra is vonatkozna, így korlátozná azoknak az adatigénylőknek a jogait, akik még akkor indítottak pereket az adatokért, amikor ezt még Bánkiék törvénye nem akadályozta.

A Fidesz tehát megpróbálta bevédeni Matolcsy-féle alapítványok gazdálkodásának titkait, de a kísérlet visszapattant a jogállamiság akkor még valamivel szilárdabban álló faláról. Így ismerhette meg mindenki egy hónappal később, amikor a Pallas Athéné alapítványok végre kiadták a kért adatokat, hogy kik és mire kaphattak pénzt az alapítványoktól. Így derült ki többek között, hogy

• közel 3,7 milliárd forintot fizettek ki a Market Építő Zrt.-nek;
• több mint 600 milliót kapott a Matolcsy Ádám baráti körébe tartozó Száraz István által vezetett és a Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás érdekkörébe tartozó, akkor az Origo.hu és a VS.hu portálokat kiadó New Wave;
• 70 millió forintért fordították le több nyelvre és adták ki a Matolcsy György gazdaságpolitikai géniuszát ünneplő Sakk és Póker című könyvet;
• 39 milliót az egyik alapítvány kuratóriumában ülő Kásler Miklós könyvének kiadására;
• és így tovább, bár ezek a tételek az utóbbi hetekben nyilvánosságra került visszaélési gyanúk jellegéhez és nagyságrendjéhez képest már szinte megmosolyogtatóan hatnak.

Amikor végül bekövetkezett az, amit a Fidesz el akart kerülni, Kovács Zoltán kormányszóvivő az Orbán-kormányok történetének egy másik klasszikussá vált mondatával örvendeztette meg a nyilvánosságot. Amikor Kálmán Olga (ma DK-s politikus, akkor még műsorvezető) a költések ismeretében az ATV Egyenes Beszéd című műsorában több mint negyedórán át kérdezgette a szóvivőt, hogy szerinte mennyire szolgálják a közérdeket a fentebb is idézett közpénzköltések, Kovács először a Pallas Athéné alapítványok áldásos tevékenységéről beszélt, majd arról, hogy nem akarja minősíteni a jegybank és alapítványai tevékenységét, végül amikor Kálmán Olga a fejéhez vágta, hogy „önök ezt megpróbálták eltitkolni!”, pár másodperc szünet után annyit mondott: „De sikerült?”

Nem, nem sikerült, de a szándék megvolt. Arra viszont sokáig nem volt szándék, hogy az állami szervek komolyabban megnézzék, végül is minden oké volt-e ezekkel a költésekkel, befektetésekkel, az alapítványi struktúrával, a vagyon haszonhúzóival. Az ÁSZ 2018-ban egyszer vizsgálta az öt alapítvány gazdálkodását, de nem talált problémát. Pedig az időközben egyetlen nagy alapítványba (PADME) átszervezett alapítványi vagyon esetében teljesen világos volt, hogy elméletben milyen módon kellene azt felhasználni. Mint a PADME honlapján olvasható:

„A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány legfontosabb célja az értékteremtés, ez igaz a szellemi tőke gyarapítása – oktatás, kutatás, innovatív vállalkozások támogatása –, valamint a történelmi épületek felújítása területén is. Az alapítvány az értékteremtő munkát átláthatóan, szakmai alapokon és hatékonyan végzi.”

Még csak állami szervnek sem kellett lenni ahhoz, hogy valakinek feltűnjön, ez a célkitűzés nem teljesül maradéktalanul: ehhez elég volt csak a sajtóban megjelent, újságírók által feltárt ügyeket figyelemmel kísérni az alapítvány körül legyeskedő körökről és a vagyonkezelő cég furcsa ingatlanügyeiről.

Kovács Zoltán kilenc évvel ezelőtt az Egyenes Beszédben arról beszélt, hogy majd a megfelelő szervek az MNB és az alapítványok jelentései és a rendelkezésre álló adatok alapján el fogják dönteni, rendben mentek-e a dolgok. Ez a pillanat kilenc évvel és több százmilliárd forint elköltése, ilyen-olyan céges ingatlan portfóliókba, külföldi cégekbe, magántőkealapokba folyatása után érkezett el – kár, hogy mostanra minden jel és az ÁSZ megállapításai szerint jelentős vagyonvesztés következett be, magyarra fordítva egy csomó közpénznek lába kelt. A háttér ismeretében mindenesetre nem hat annyira meggyőzően, amikor a Fidesz politikusai csodálkoznak, hogy ilyen történhetett azzal a pénzzel, aminek sorsát ők maguk próbálták minden lehetséges eszközzel elrejteni a nyilvánosság elől.