Az ausztráliai Nyugat-Ausztrália állam kormányfője nem sokat gondolkodott, amikor egy őt kérdező újságíró egy hónapja arra kérte, hogy fejezze be azt a mondatot, hogy „J.D. Vance egy…”. Szinte azonnal rávágta, hogy „egy pöcs”. Aztán elnézést kellett kérnie a kijelentésért, de Roger Cook válasza sokk és megbotránkozás helyett tapsot és nevetést váltott ki a West Australian lap eseményén.
Ez a jelenet is jól mutatta, hogyan ítélik meg a nyugati világban egyesek az Egyesült Államok új alelnökét. A pozíciót találóan „a világ legbefolyásosabb senkijeként” szokták emlegetni, Vance azonban hamar sokkal nagyobb figyelmet vívott ki a világban, mint legtöbb elődje. Egy alig ismert politikusból március elejére az utóbbi évtizedek legkevésbé kedvelt alelnöke lett, akinek másfél hete még a feleségét sem akarták Grönlandon látni, a végül vele érkezett Vance-t pedig pláne nem.
Grönland a sokadik olyan hely lett, ahol Vance fagyos fogadtatásra számíthatott. Az európai politikai elit először február közepén kapta fel a fejét, amikor az alelnök a müncheni biztonsági konferencián demokráciából akarta kioktatni az EU-t. Február végén aztán jött az egész világon döbbenettel figyelt találkozó Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között az Ovális Irodában, ahol Vance volt a soha nem látott veszekedés katalizátora.
Pár nappal később egész Nagy-Britanniát egyesítette, miután „random országként” beszélt róluk, és gyakorlatilag lebénázta a hadseregüket. Ezzel sikerült elérnie, hogy a konzervatív brit sajtóban buta, agresszív, tiszteletlen és szánalmas bohócként vagy egyenesen szardarabként kezdték el jellemezni. Aztán egész Európa előtt végleg nyilvánvalóvá tette, milyen rossz véleménnyel van az európai országokról, amikor a Signal-botrányban nyilvánosságra kerültek egy zárt csetcsoportban tett megjegyzései.
Közben viszont pontosan ezek miatt Vance csak még nagyobb hőssé vált abban a körben, ahol neki igazán számít.
Az elnök szemében és a MAGA-világban Vance olyan szereplő, aki erőteljesen kiáll az Egyesült Államokért és az ország érdekeiért – közben pedig hathatósan építi magát, hogy Trump után esetleg majd az utódja lehessen.
A liberálisok Trumpot utáló kedvencéből a MAGA csillaga
Vance 2016-ban még a liberálisok kedvenc konzervatívja volt, miután megjelent nagy sikert aratott memoárja, a Vidéki ballada az amerikai álomról (Hillbilly Elegy), amiből 2020-ban Ron Howard készített két Oscar-díjra jelölt filmet. A fehér munkásosztály válságáról szóló regényben is Trump felemelkedésének okait kereső baloldali sajtó sztárrá emelte Vance-t, aki egy azóta elhíresült rádióinterjúban kifejtette, hogy szerinte Trump kifejezetten káros, és a fehér munkásosztályt nagyon sötét helyre vezeti.
Könyvét népszerűsítve többször is kritizálta Trumpot, akit az Ohióba alattomosan bekúszó heroinhoz hasonlította, nagy nyilvánosság előtt leszögezte, hogy nem szavaz a republikánus jelöltre. Egy barátjának pedig azon dilemmázott, hogy Trump inkább „egy Nixonhoz hasonló cinikus seggfej”, aki akár még hasznos is lehet, vagy egyenesen „Amerika Hitlere”. J. D. Vance felemelkedéséről itt írtunk bővebben.
Azonban 2020-ban már Trumpot támogatta, 2021-ben elzarándokolt Mar-a-Lagóba, hogy barátságot kössön a volt elnökkel, és egy évvel később meg is kapta Trump támogatását, amikor kerek, puha babaarcát férfias keménységet sugárzó szakáll mögé rejtve elindult és nyert Ohióban a szenátorválasztáson. Trump kritikusából a MAGA-világ vezetőjének legnagyobb rajongója lett, aki szenátorként fáradhatatlanul dolgozott a volt elnökért. Ennek meg is lett az eredménye, Trump őt választotta alelnökjelöltjének.
Lubickol az agresszív svájci bicska szerepében
Az amerikai politikai életben nincsen még egy olyan magas közjogi méltóság, amit annyira lenéznek, mint az alelnöki pozíció. A cikk elején említett mellett egy másik híressé vált és sokat idézett jellemzés szerint „annyit sem ér, mint egy vödörnyi langyos köpet”, hiszen alapból csak minimális hatalommal jár, és betöltésének legfontosabb kritériuma, hogy az alelnöknek legyen szívverése, arra az esetre, ha az elnök a hivatali ideje alatt képtelenné válna a feladatai ellátására.
Az alelnököket jellemzően úgy választják maguk mellé az elnökjelöltek, hogy az elnökválasztáson meg tudjanak szólítani olyan választói rétegeket, amiket ők nehezen érnek el. Győzelem esetén pedig legtöbbször azonnal a háttérbe is szorulnak, az elnöktől függ, milyen plusz feladatköröket kapnak. A közelmúltból az egyetlen kivétel Dick Cheney volt, akire széles körben úgy tekintettek, mint a valódi elnökre George W. Bush mögött. Gondolhatnánk azt is, hogy az alelnöki pozíció jó ugródeszka az elnökséghez, de az amerikai történelemben mindössze hat alelnöknek sikerült elnökválasztást nyernie.
J.D. Vance az alelnöki szerepét Trump hűséges segédjeként látja. Hozzá közel álló emberek a Wall Street Journalnek és a CNN-nek is azt mondták, hogy
az elnök „svájci bicskájának” tartja magát, aki mindent megold, amit csak Trump kér tőle.
Legyen az annak biztosítása, hogy a szenátus áldását adja Trump miniszterjelöltjeire, vagy az Egyesült Államokban betiltott TikTok megmentése. Emellett az interneten felnőtt, fiatal, 40 éves, írói ambícióit eleinte bloggerként kiélő Vance egyik fő feladata, hogy a „Fehér Ház főtrolljaként” az X-en terjessze a MAGA igéit, és idegesítse a liberálisokat.
„J.D. Vance nagyon jól be tudja mutatni az elnök terveit, és támadásba lendülni, ezért is választotta őt Donald Trump” alelnökének – mondta Lance Trover republikánus stratéga a Reutersnek. McKnight Nichols, az Ohio Egyetem történelemprofesszora az AP-nek pedig úgy jellemezte, hogy azt a feladatot kapta, hogy erősítse az elnök agresszív diplomáciáját, és ezzel nagyobb hatalmat kapott, mint a szokásos alelnökök.
Európa nem barátként ismerte meg
Hát, ebből kapott ízelítőt Európa február közepén a müncheni biztonsági konferencián, ahol az európai diplomáciai és biztonságpolitikai elitet sokkoló beszédet tartott. Ahelyett, hogy biztonságpolitikai kérdésekről osztotta volna meg gondolatait, az Egyesült Államok alelnöke egy olyan beszédben próbálta kioktatni demokráciából és a szólásszabadságból hallgatóságát, amit mintha csak egy MAGA-gyűlésre írtak volna.
Európa és a Trumppal kritikus amerikaiak bizarrként, brutális ideológiai támadásként, és az európai vezetők megalázásaként értékelték a beszédet, „Érezni lehetett a belőle áradó gyűlöletet” – mondta Alina Polyakova, a CEPA washingtoni külpolitikai intézet vezetője.
Trump azonban „brilliáns beszédként” jellemezte, a MAGA-világ pedig imádta. Ezt az is jól mutatta, hogy a CPAC konzervatív konferencián hatalmas üdvrivalgás fogadta, amikor Vance megemlítette müncheni beszédét.
Két héttel később még jobban elmélyítette ezt az ellentétet, amikor nekiment Zelenszkijnek a nyugati világban óriási döbbenetet és sokkot okozó fehér házi találkozón. Az első verbális ütéseket az alelnök vitte be az Ovális Irodában tartott megbeszélésen. Vance akkor is ott ült a kanapén, amikor Trump Emmanuel Macron francia elnökkel, majd Keir Starmer brit miniszterelnökkel találkozott az Ovális Irodában, de akkor – egy, Starmernek tett megjegyzést leszámítva – nem szólalt meg.
Zelenszkij esetében azonban már lecsapott a lehetőségre, hogy végre személyesen is szembesítse az ellenérzéseivel. A letámadás váratlan volt, de nem előzmények nélküli, európai politikusok már tavaly nyáron arról beszéltek, hogy alelnökjelöltté választása „egy katasztrófa Ukrajnának”.
Vance egyike volt az első republikánusoknak, akik ellenezni kezdték az Ukrajnának adott amerikai segélyeket. A 2022-es szenátorválasztási kampánya alatt egy podcastban kijelentette, hogy „őszintén szólva nem igazán érdekel, hogy mi történik Ukrajnával”. Az orosz invázió megindítása után pedig az AP-nek arról beszélt, hogy sok demokrácia van a világban, és az Egyesült Államoknak nem kéne foglalkoznia azzal, ha valamelyikük „egy konfliktusba keveredik”. Tavaly szeptemberben egy kampányeseményen a hallgatóság nagy ujjongására kijelentette, hogy Zelenszkijnek köszönetet kéne mondani az amerikai népnek, amikor legközelebb az Egyesült Államokba utazik.
Február utolsó napján ezt szemtől szembe is megmondhatta az ukrán elnöknek – aki korábban már több tucatnyi alkalommal megköszönte az amerikai támogatást. Aztán a kamerák felé fordulva, mosolyogva nézte, ahogy végül Donald Trump is beszállt az egyre indulatosabbá vált, kiabálásig fajult beszélgetésbe, elégedetten dőlve hátra az egészet halálra vált arccal figyelő Marco Rubio külügyminiszter mellett a kanapén.
Bár a kudarcba fulladt találkozó után névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztségviselők arról győzködték az amerikai sajtót, hogy Vance és Trump támadása nem volt megtervezve, ezt a Trump-ellenes konzervatívok és a demokraták nem hitték el.
Ukrán tisztségviselők az Economistnak kijelentették, hogy Zelenszkijt beleprovokálták egy összecsapásba. „J.D. volt a probléma” – mondta egyikük a lapnak. Egy magas rangú ukrán biztonsági tisztségviselő pedig úgy vélte, hogy Vance nagyon elégedettnek tűnt, hogy félbeszakadtak a tárgyalások: „Nagyon fel volt készülve a rombolásra, és profin hajtotta végre.”
Végleg magára haragította a nyugati világot
A MAGA-világ ebben az esetben is alig győzte dicsérni, amiért kiállt az Egyesült Államok tekintélyéért, de a transzatlanti szövetség véglegesnek tűnő felszámolásában játszott szerepe nem szerzett neki újabb barátokat Európában. És Vermontban sem, ahol tüntetők százai várták, amikor megérkezett egy családi síelésre. „Menj Putyinhoz síelni” táblákkal kellett szembesülnie, és még a Nemzeti Szimfonikus Zenekar előadásán is füttykoncert fogadta.
Amikor a nyugat-ausztráliai kormányfő elsütötte a Vance-re tett megjegyzését, a közönség soraiban ott volt Cook elődje, Mark McGowan, aki egy újságírói kérdésre kijelentette, hogy „Roger teljesen pontos volt”, és nem tartja hibának, mert „őszinte választ adott”. Más ausztrál politikusok sem védték meg Vance-t, az ausztrál pénzügyminiszter csak annyit mondott, hogy más szavakat használt volna. Cook politikai ellenfelei is csak annyit jegyeztek meg, hogy a kijelentése nem segít, és inkább belpolitikai kérdésekkel kellene foglalkoznia, de Vance-ről szóló értékelésével már nem vitatkoztak.
Aztán egy, a Fox Newsnak adott interjúban úgy jellemezte az Egyesült Királyságot és Franciaországot, mint „random országok, akik nem háborúztak az elmúlt 30-40 évben”, ami a briteknél jobb- és baloldalon egyaránt nagy felháborodás váltott ki. Bár Vance később azzal védte magát, hogy ő nem nevesítette az Egyesült Királyságot és Franciaországot, amikor arról beszélt, hogy az Egyesült Államok nélkül nem lehet megvédeni Ukrajnát egy újabb orosz támadástól, de ezt hívein kívül csak kevesen hitték el neki.
Konzervatív brit politikusok mélyen sértőnek és ostobának nevezték kijelentését, emlékeztetve arra, hogy bár az alelnök egykor Irakban szolgált a tengerészgyalogságnál, csak cikkeket írt és fotózgatott. A brit sajtó – különösen a jobboldali bulvársajtó – is keményen nekiment. A Daily Express veteránokat idézve „bohócnak” nevezte, aki több mint hatszáz brit háborús halottat gyalázott meg kijelentésével, a Daily Mirror a címlapján hatalmas „szégyen” felirattal kommentálta Vance mondatát, a Daily Star pedig „J.D. Ostoba” címlappal jelent meg.
Nick Ferrari konzervatív rádiós médiaszemélyiség a műsorában kijelentette, hogy látott már több ostoba amerikai alelnököt, de „J.D. Vance mindennek az alja”. Szerinte nem is bohóc, mert azok legalább viccesek, hanem „csak simán ostoba”.
A Signal-botrány sem hagyott sok kérdést
„J.D. Vance alelnököt mélyen gyökerező Európa-ellenes érzések vezérlik” – így reagált Carl Bildt egykori svéd miniszterelnök a Signal-botrányra. Ebből kiderült, hogy az amerikai nemzetbiztonsági vezetők egy kiszivárgott csetbeszélgetéséből kiderült, hogy még annál is jobban utálják Európát a Trump-kormányban, mint sejteni lehetett.
A jemeni húszi lázadók ellen támadásról szóló beszélgetésben Vance, valamint Pete Hegseth védelmi miniszter „szánalmas ingyenélőknek” nevezte az európai országokat, miután az alelnök kijelentette, hogy „utálom, hogy újra kisegítjük Európát” a Szuezi csatornán áthaladó tengeri kereskedelmi útvonal biztonságát szolgáló katonai akcióval.
Névtelenül nyilatkozó diplomaták és tisztviselők jelezték, a nyilvánosságra hozott üzenetváltás jól mutatja, milyen mélyen gyökerező utálat van Európával szemben az amerikai kormányzat felső köreiben, és a transzatlanti kapcsolatok nemcsak gyengültek Trump hivatalba lépésével, hanem egyenesen ellenségessé váltak. Európai diplomaták gyászosan és lemondóan reagáltak a beszélgetésből kiszivárgott részletekre. Ezek többükben
végleg megöltek minden reményt, hogy Vance és kollégái csak a nyilvánosság előtt olyan agresszívak Európával szemben, de magánbeszélgetésekben szimpatizálnának az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok legfőbb szövetségesének számító Európával.
A Guardian Signal-botrányról szóló cikke szerint egy európai diplomata az alelnököt úgy jellemezte, mint az Európára legveszélyesebb ember az amerikai kormányzatban, egy másik szerint pedig Vance már rögeszmésen igyekszik éket verni az Egyesült Államok és Európa közé.
Több nap helyett csak három óra Grönlandon
J.D. Vance ezzel a felvezetéssel érkezett Grönlandra, pár nappal a Signal-botrány kirobbanása után, és látogatása csak azt a képet erősítette, hogy mennyire nem látják őt szívesen Európában. Az eredeti tervek szerint az alelnök nem, csak a felesége, Usha Vance látogatott volna el Grönlandra, amire Trump szemet vetett, és megválasztása óta egyre erőteljesebben kezdett el beszélni a terület megszerzéséről.
A Fehér Ház jellemzése szerint kulturális körúton vett volna részt az egyik fiával, és történelmi helyszíneket, valamint egy híres kutyaszánversenyt nézett volna meg. Aztán kiderült, hogy a Dánia autonóm területének számító sziget politikusai, a főváros lakosai és a verseny szervezői sem látják szívesen őt és a vele együtt érkező amerikai küldöttséget. Az amerikai konzulátus dolgozói is hiába jártak házról házra Grönland fővárosában, olyan embereket keresve, akik fogadnák az amerikai alelnök feleségét, mindenhol csak azt a választ kapták, hogy „köszönjük, de nem”.
Miután J.D. Vance bejelentette, hogy csatlakozni fog feleségéhez, hogy „ne egyedül az övé legyen az élvezet”, a több naposra tervezett körútból egy mindössze háromórás látogatás lett a Pituffik Space Base amerikai bázison, ahol egészen biztosak lehetett abban, hogy egyetlen tüntető sem lesz a környéken. Ahogy a New York Times fogalmazott a látogatásról szóló cikkének címében: „J.D. Vance rövid utazást tett Grönlandra, egy helyre, ami nem akarja őt.”
Érkezése után nem sokkal az alelnök közölte, hogy „rohadt hideg van itt, erről senki nem szólt nekem”, majd leteremtette Dániát, amiért nem védi meg eléggé a területet. Erre a dánok visszaszóltak az amerikai alelnöknek, Lars Løkke Rasmussen dán külügyminiszter kijelentette, értékelik amerikai barátaik kritikáját, de hozzátette, hogy „őszintén szólva nem tetszik a hangnem”.
Minden idők legkevésbé kedvelt új alelnöke
Miközben a The Observer brit lap arról írt, hogy Vance a grönlandi utazásával újra köznevetség tárgyává vált, a közösségi oldalakon azon élcelődtek, hogy egy nem létező tömegnek integetett, amikor leszállt az ottani amerikai katonai támaszponton, a Guardian véleményrovatában pedig már arról elmélkedtek, hogy „ütni való feje van”, közvélemény-kutatási adatok is azt bizonyítják, hogy nem számíthat meleg fogadtatásra Európában.
Az Ipsos felmérése szerint még Trumpnál is sikerült népszerűtlenebbé tennie magát: a britek mindössze 14 százalékának van jó véleménnyel róla, míg amerikai elnök 21 százalékon áll – írta a Sky News. És ez pártsemleges, a konzervatívok, munkáspártiak és liberális demokraták nagy többsége is negatív véleménnyel van róla, és még a Trumphoz legközelebb álló Reform Párt szavazói körében is többen vannak az őt nem kedvelők. És ez a felmérés még azelőtt készült, hogy a Signal-botrányban nyilvánosságra kerültek volna Európa-ellenes kijelentései.
De Vance nemcsak külföldön népszerűtlen, hanem az amerikai választók körében is.
A Washington Monthly magazin cikke szerint Vance minden idők legkevésbé kedvelt új alelnöke, még soha nem voltak olyan rosszak a számai a közvélemény-kutatásokban frissen kinevezett alelnököknek, mint neki. Joe Bidenről például 52 százaléknak volt kedvező és 29 százaléknak kedvezőtlen véleménye Barack Obama alelnökeként az első évben, Dick Cheneynek pedig 60 százalék felett volt a támogatottsága George W. Bush első két évében. Kamala Harrist az első alelnöki hónapjaiban nagyjából hét százalékkal többen kedvelték, mint ahányan nem.
A RealClearPolitics közvélemény-kutatási átlaga szerint az amerikaiak 46,1 százalékának kedvezőtlen véleménye van Vance-ről, és 41,9 százaléknak kedvező. Két friss felmérés pedig ennél is rosszabb eredményeket mért neki. A Reuters/Ipsos március 30. és április 2. között készített közvélemény-kutatása szerint 49 százaléknak van kedvezőtlen és 41 százaléknak kedvező véleménye róla. Az Economist/YouGov március 30. és április 1. között készített felmérése szerint pedig 52-43 százalék arányban vannak többségben a róla kedvezőtlen véleménnyel lévő emberek.
A Reuters/Ipsos felmérésében 38 százalék a „nagyon kedvezőtlen” és csak 21 százalék a „nagyon kedvező”, míg az Economist/YouGov felmérésében ez a szám 41 százalék a 26 százalékkal szemben. Még az elnökválasztáson Trumpra szavazott emberek 12 százaléka sem szereti. Emellett mindkét felmérésben 45 százalék volt azoknak az aránya, akik kedvezően tekintenek Trumpra, azaz Vance népszerűtlenebb, mint főnöke.
